Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Tőzsdére lopakodott a marihuána

2010. október 22. 17:00 - Dr. Justice

A DotKom lufi nem durrant ki, sőt, nem is eresztett le, néhány napos kényszerszünet után ismét teljes gőzzel vetjük bele magunkat a hírmazsolázásba, és hamarosan kicsit közelebbről is szemügyre vesszük az elmúlt napok tech szektorbeli gyorsjelentéseit is. Addig is a mai termés:

  • Majdnem egymilliárd dollárt költ marketingre a Microsoft, ezzel komoly segítő kezet nyújtva a válság során kicsit megfonnyadt hirdetési piacnak. A kövér kis büdzsé nem meglepő módon két fő téma köré csoportosul: egyfelől a több éves késéssel érkezett, de egészen meleg fogadtatásban részesült Windows Phone 7 piaci bevezetésére szánnak 400 milliót, másfelől pedig 500 millió dollárral a mozgásérzékelős konzoljátékok piacát igyekeznek meghódítani a november 4-én startoló Xbox Kinect számára. A pénzt többek között a Burger Kinggel, a Kellog's-szal és a Pepsivel történő együttműködés keretében költik el, de szó van Youtube-akcióról is, emellett persze hagyományos televíziós és újsághirdetések futnak majd, természetesen a legdrágább felületek közül válogatva.
  • 1,5 milliárdos kötvénykibocsátást zavart le az eBay egy nappal az erős negyedéves gyorsjelentése után, az online piacteret és fizetési szolgáltatásokat működtető vállalat három-, öt- és tízéves kötvényeket értékesített a várakozásokhoz képest kedvezőbb áron, azaz alacsonyabb hozamon. A tízéves kötvények hozama 77 bázisponttal haladta meg az ugyanilyen lejárató állampapírokét, a besorolása pedig remeknek mondható - a Moody's-nál A2, a Fitchnél és az S&P-nél A - , de elmarad például az amerikai állammal megegyező módon AAA-val bíró Microsofttól (a redmondi óriás sajátos kötvénykibocsátásáról a DotKom blog is megemlékezett). A tech szektorban az elmúlt időszakban egész kis divatja lett a kötvénykibocsátásoknak, ami sok egyéb mellett azt is jelentheti, a vállalatok már nem sokáig látják biztosítottnak, hogy ilyen olcsón jussanak finanszírozáshoz.
  • Alaposan megvizsgálná az Európai Bizottság a Google és a Facebook tevékenységének adatvédelmi kockázatait, nem kizárt, hogy a két vállalatnak bíróság előtt kell számot adnia gyanús ténykedéseiről. A Google esetében a Street View készítése közben nyitott wifi hálózatokról - állítólag véletlenül - gyűjtött adatok, a Facebooknál pedig valószínűleg a talán titokban személyes információkat megosztó mobilalkalmazások csapták ki a biztosítékot. Az EU igazságügyi biztosa egyértelműen jelezte, hogy az uniós adatvédelmi szabályokat a büntetőjog erejével szeretnék megtámogatni. A Facebook hasonló okból kifolyólag amerikai kongresszusi vizsgálatra is számíthat, a Google pedig épp megúszott egy kanadai pert ugyanebben az ügyben.

 

A nap füves tőzsdei sztorija

 

  • Furcsa módon lopakodott be a tőzsdére a hivatalosan az orvosi célú marihuánafogyasztást segítő, de emellett a rekreációs fogyasztás legalizálásáért is protestáló WeedMaps, még ha nem is a legelismertebb piacok egyikére, hanem a PinkSheets névű OTC platformra sikerült is belopnia magát. A társaság úgy jelenik meg a parketten, hogy hivatalosan egy már ott lévő, kevéssé ismert társaság, az LC Luxury Limited felvásárolja, de utóbbi úgy néz ki, javarészben leépítette korábbi tevékenységét, és a céget „ tartalommal” a WeedMaps tölti majd meg, amely több kisebb akvizíciót is tervez a közeljövőben. A cég üzleti modellje nagyon sok elemet ötvöz magában, lényegében mindent, ami webes, felépítenek egy „füves” verzióban is - írja a TechCrunch, de a legfontosabb eleme a helyi üzleti ajánlatok értékelésére alapuló Yelpéhez hasonló, a központban természetesen a legális, orvosi célú elosztókkal. Úgy tűnik, az üzlet ígéretes, szeptemberben 400 ezer dolláros bevételt termelt csupán 50 ezer regisztrált felhasználóval. Az alapító azt szeretné, ha a "cég részvényének megvásárlása egyenlő lenne a marihuána legalizálásának ügyébe való befektetéssel".


A nap szakmai illusztrációja (Forrás: TechCrunch)
 

A nap pöffeszkedő techguruja

 

  • „Nézzék azokat a kövér notebookokat!” - Steve Jobs nem tudta megállni, hogy ne szóljon be a „hagyományos” notebookjaikon dolgozó újságíróknak az Apple rendezvényén, ahol a többek között az ultravékony és ultrakönnyű MacBook Air új szériáját is bemutatták.

 

komment
süti beállítások módosítása