Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Teljesen elkötelezte magát a Nokia

2011. február 11. 14:51 - Dr. Justice

Megvolt a bejelentés, a legkevésbé meglepő verzió vált valóra: a Nokia a Microsofttal szövetkezik az okostelefonok világában, a Windows Phone lesz az elsődleges okostelefon-platform a Nokiánál, a Symbianból még amit ki lehet facsarni, azt kifacsarja a cég, miközben a WP szépen kiszorítja a piacról, a Meego pedig valamiféle jövőkutató, kísérleti projektté válik.(A részletekről érdemes elolvasni a Portfolio.hu ma reggeli részletes cikkét).

A részvényárfolyam a mélybe zuhant (bőven 10 százalék feletti is volt a mínusz, most "csak" 9,3 százalék), lehet, hogy csak a szokásos „vegyél pletykára, adj el a hírre” mechanizmus miatt, de az is lehet, hogy a stratégia egyelőre csalódást okozott. Az biztos, hogy az elhangzott, és többször, többféleképpen elismételt tervek sem konkrétnak, sem igazán forradalminak nem tűnnek, bár nehéz kiválogatni ennyi pletyka és spekuláció után, hogy mit is vár a közönség. Ezekre a pontokra figyeltem fel első körben:

  • A Nokia szoros, de nem kizárólagos együttműködést köt a Microsofttal, azaz súlyos licenszdíjat fog fizetni, de nem fog a státusza nagyon lényegesen eltérni a többi gyártótól (talán lesz nagyobb beleszólása az operációs rendszer testre szabásába, talán nem)
  • A Nokia teljesen integrálja az értékeit: az Ovi Store a Microsoft Marketplace-be olvad, a Nokia geolokalizációs, navigációs megoldásai, képfeldolgozási technológiája beépülnek a Microsoft termékekbe, nemcsak az okostelefon-platformon.
  • A Microsoft ehhez képest lényegesen kevesebb áldozatot hoz, leginkább rengeteg pénzt fizet a Nokiának a csatlakozásért, elsősorban sales és marketing support formájában. Az érdekek azonosak, de a Nokia mindent feltett az ökoszisztéma felvirágoztatására.
  • Az új struktúra szorosabb fókuszt tesz lehetővé az egyes területeken, de nem feltétlenül áramvonalasabb, mint a korábbi.
  • A menedzsment a Meego távozó vezetőjét leszámítva jóformán változatlan, az új szervezeti struktúrával átalakultak picit a szerepek, de ugyanazok az emberek vezetik a vállalatot, akik eddig.
  • Nagyon kevés konkrét időtáv, célszám hangzott el, egyedül annyit tudunk, hogy 2011 és talán 2012 is az átalakulásról fog szólni. Lesznek leépítések, lesz K+F csökkentés (elsősorban a Meego és a Symbian kinyírásával), lesz operatív költségcsökkentés, de nem tudjuk, mikorra, milyen nagyságrendben. Nem tudjuk, milyen készülékek jönnek és mikor, egyedül az a biztos, hogy meglévő készülékekre nem telepítenek WP7-et.
  • A tabletpiacot egyelőre teljesen ignorálja a vállalat, a mai stratégiának hangsúlyozottan semmi köze a szegmenshez.
  • A profitmarginra vonatkozó óvatos, 10 százalékos indikáció leginkább hervasztó, nem ígér növekedést a mostani szintekről.

Összefoglalva a „big bet on Nokia” a Microsofttól közel sem annyira kockázatos, mint a „big bet on Microsoft” a Nokia részéről. Szemben más gyártókkal, akik beléptek a WP platformra, a Nokia teljesen alárendeli az igazán nagy profitabilitást jelentő okostelefon-stratégiáját a Microsoftnak, és először magát a platformot kell felfuttatnia, mielőtt igazi értéket tud realizálni.

A Nokia számára nagyon fontos megkülönböztetésre kétségtelenül sokkal nagyobb lehetőség kínálkozik a „harmadik ökoszisztémában”, mint az Androidnál, de első ránézésre igazi formabontásról nem lesz szó, a Nokia-Microsoft kombináció nem lesz lényegesen jobb például a HTC-Microsoft párnál vagy más hasonlónál. A Nokia beállt a sorba, igaz, a rövidebb sort választotta, és ott is igyekszik előbbre nyomulni.

Mindez persze távolról sem teljes értékelése a stratégiának, csak az első benyomásaim. A végeredményről maximum évek múlva számolhatunk be, de az első izgalom elmúltával is már tisztában fogunk látni. Te hogy értékeled a bejelentéseket?


Ennél remélhetőleg konkrétabbak az elképzelések

44 komment
süti beállítások módosítása