Kéthetes búcsúlátogatás után végleg hazacuccoltam Amszterdamból, ami a sok egyéb mizéria mellett budapesti lakáskereséssel is járt az elmúlt hetekben. A tapasztalataim röviden: a hagyományos utakat járva majdnem nagyobb szívás kiadó lakást keresni Budapesten, mint a brutálisan túlkeresletes amszterdami lakáspiacon, a közvetítők pedig gyengébb színvonalon teljesítenek, mint az egyébként teljesen felületes, ignoráns és elkényelmesedett holland kollégáik. Aggodalomra persze semmi ok, a közösségi média ismét helytállt, így lesz hol laknunk. Életszagú lakáspiaci helyzetjelentés online vonatkozásokkal.

Egy kis amszterdami levezetés

Az online lakáshirdetés az internet szégyene

Az online lakáshirdetési piacnak az a szelete, amit most megismertem, tényleg gyászos képet fest. A hirdetések jóformán teljesen alkalmatlanok arra, hogy legalább valami homályos fogalma legyen szerencsétlen júzernek a lakás állapotáról, hangulatáról, de még az sem biztos, hogy akkora, olyan elrendezésű, sőt, azon a helyen lévő lakást akarnak rám sózni, mint amiről a hirdetés szól. Értem én, hogy a lakás jó oldalát akarják kidomborítani, de azt meg az ügynök értse meg, hogy ha két világos, tágas szoba helyett egy barlangot kapok fáskamrával, akkor az biztosan fel fog tűnni, és soha az életben még egyszer nem fogom elhinni egyetlen szavát sem.

Az ügynökök általában teljesen felkészületlenek voltak, többségük velem együtt látta először a pecót, és még annyit sem tudott, amit a hirdetésben hazudtak róla. Kérdésekre nem tudtak válaszolni, a beígért visszahívások meg azóta is érkeznek, és úgy általában véve a kiszolgálás minden szinten csapnivaló (biztosan van rengeteg kivétel, pozitív példa, de peches voltam, szinte minden ilyen elkerült). Nem felejtem el persze, hogy nem én vagyok az ügyfelük, hanem a tulajdonos, de ha engem nem szolgálnak ki jól, akkor a kliensüket sem, mert nem szállítanak megfelelő bérlőt a lakásba (egyébként minden épeszű kritériumrendszerben kiváló bérlőjelöltnek kellene tűnnöm).

A közösségi média diadala

Többhetes tortúrának nem meglepő módon a Facebook vetett véget. Valaki posztolt egy terebélyes fényképalbumot legalább tizenöt fotóval a kiadó lakásáról, amit valaki továbbposztolt, amit végül egy barátom elküldött nekem. Telefon, időpont, megnézés, és lám, pont ugyanolyan a lakás, mint a képeken, mert semmi szüksége a tulajdonosnak arra, hogy a neve és arca alatt kamuhirdetés forogjon közkézen csak azért, hogy valamit megpróbálhasson később rásózni a szerencsétlenül odacsalt fogyasztóra.

A srác saját bevallása szerint nem is akarta a hagyományos hirdetési csatornákon tolni a lakását, teljesen joggal. Így éppen kettő nap leforgása alatt adta ki, ráadásul hasonló korú, hasonló körökben forgó, hasonló élethelyzetben lévő embereknek, azaz általában véve könnyebben bízhatunk meg egymásban - már csak a közös ismerősök révén is -, és könnyebb belemenni kisebb gentlemen's agreementekbe is. Nem mellékesen meg nem kotnyeleskedett bele az üzletbe egyetlen kamuügynök sem. Tökéletes win-win helyzet.

Konklúziók

1. A budapesti lakásbérleti piacot erősen a kereslet dominálja. Nem a legalsó szegmensben keresgéltünk sem méret, sem elhelyezkedés, sem felszereltség (és értelemszerűen ár) tekintetében, de úgy látszik, irgalmatlan igény van a bérlakások/albérletek iránt, néha napok alatt elvitték a jó lakásokat (ebben az egyetemisták is ludasak voltak, pont erre az időszakra esett a mi keresgélésünk is). Mindez érthető is, ha a lakáspiac általános helyzett vesszük alapul: ma a többség nem tud és/vagy nem is akar lakást venni, viszont lakni kell valahol. Ezt tükrözi a lakásárak és bérletidíjak alakulása is egyébként.

2. Az ügynökök azért olyanok, amilyenek, mert a nagy kereslet miatt úgyis kiveszik a jó lakásokat. Több olyan kérót is láttam viszont, amit teljesen nyilvánvaló félreárazás, illetve félrepozícionálás miatt huzamosabb időn keresztül képtelenek voltak kiadni, és szemmel láthatóan azok az ügynökségek sem tudtak ebben segíteni, akiknek elvileg az lenne a dolga, hogy bérlőt kerítsenek. Tanulság: semmi szükség ilyen ügynökökre, a szolgáltatás a lakástulajdonosok számára nem képvisel értéket (a bérleti piacon legalábbis biztosan).

3. A szolgáltatás offline oldala mellett az online rész is sántít, a 21. században lényegesen többet lehetne kihozni a lakáspiacból online felületeken, legalábbis a közepes és felső árszegmensekben. De ha elfogadjuk, hogy ez a piac tényleg csak webes apróhirdetésekből áll (akkor minek az ügynök?), akkor is egy kupleráj az egész (a hirdetések jelentős része rég elavult, sokszor az ügynökségek saját oldalain is, az információk, fotók és szöveg minősége minden képzeletet alulmúl, stb.). Itt tere lehetne valamilyen modern webes szolgáltatásnak, pláne, ha igazam van a lakáskereslet alakulását illetően, ami pár évig biztosan nem változik még. Startupperek, hajrá!

4. Ismét megbizonyosodhattam afelől, hogy a nagy hype-on túl a közösségi szolgáltatások sajátos, valódi értéket tudnak teremteni, a lakásbérlésünk folyamata egészen markánsan eltért a "szokásos" megoldástól, épp a lényeges pontokon. Persze szerencsénk is volt, hogy beesett ez a lehetőség, de világos, hogy hogyan jelent hatalmas könnyebbséget ez a csatorna, ahol lényegesen nagyobb mennyiségű információhoz jut hozzá természetes módon, a közösségi web rendező elvei révén mindkét fél, még mielőtt túl sok energiát kellene beleölni egy utóbb feleslegesnek bizonyuló kalandba.

Nem célom persze megbántani sem ügynököt, sem lakástulajt, sem akárki mást. Az egész sztori nagyjából annyi betekintést engedett a lakáspiacba, mintha kulcslyukon keresztül szemlélnénk egy elefántot, de a tapasztalataim alapján ez egy olyan terület, ahol volna mit keresni némi jobbító szándékkal, akár függetlenül, akár egy olyan ügynökség oldaláról, amelyik furcsa indíttatástól vezérelve használható szolgáltatást szeretne nyújtani az ügyfeleinek.