Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Így áll talpra a HP

2014. február 21. 20:32 - Dr. Justice

A HP tegnapi gyorsjelentése szépen visszaigazolta, amit a PC-piacról írtam korábban. A HP személyi számítástechnikai üzletágában éves alapon 4 százalékkal bővült a bevétel, miközben a várakozások még bőven zsugorodásról szóltak. (Az IDC adatokkal való összevetés nem teljesen korrekt, mert a HP negyedéve egy hónappal el van csúsztatva, de a korreláció kirajzolódik.)

Screenshot 2014-02-21 19.23.50.png

A PC-korszaknak vége, de a PC-nek, különösen a vállalati PC-nek még távolról sem. A HP is ennek köszönheti a növekedést, az üzleti szegmensben 8 százalékkal nőtt a bevétel, a fogyasztóiban 3 százalékkal esett. A HP ráadásul a tavalyi, harmadik negyedéves adatok alapján az üzleti szegmensben továbbra is piacvezető a Lenovóval szemben, bár a teljes piacon valóban elvesztette az első helyet.

Az is érdekes egyébként, hogy a vállalati üzletág (hardver, szoftver, szolgáltatás) bevételei is egészen szépen együtt mozogtak a PC-eladásokkal. Ennek jó eséllyel az az oka, hogy a vállalati IT-döntések prózai módon az egyszerű dolgozók PC-inek beszerzéseit is magában foglalják, ugyanazok az akadályok fogták vissza az egészet. Márpedig az elmúlt években a vállalati szektor nem költekezett bátran, viszont idén már esélyes, hogy beindulhat az elmaradt beszerzések pótlása. Azaz 2014-ben a HP két meghatározó szegmense (a fogyasztói és vállalati hardver) is várt felett teljesíthet.

Ez még önmagában kevés a nagy durranáshoz, de hogy a HP-t nem kell eltemetni, az is biztos (és más PC-piaci szereplőnél is érdemes lehet körülnézni). Egyébként az ügyfeleinknek januárban írtunk befektetési tippet a HP-ról, aminek az egyik fontos pillére a PC-piac normalizálódása volt. Egyelőre működik a dolog, bár vagyonokat azóta nem lehetett keresni a részvénnyel (nem is egy hónapra ötlöttük ki a dolgot persze).

komment
Címkék: hp
süti beállítások módosítása