Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Amerikában sem gázolnak mindenhol Macekben

2014. május 18. 12:06 - Dr. Justice

screenshot_2014-05-18_11_54_39_1400407592.png_1024x611

Van ez a látványos animáció a Retale.com-on az Egyesült Államokban nyitott Apple üzletekről. Érdemes végignézni, jól fest. Lehet futni a köröket az Apple remek retail stratégiájáról - tényleg az, ez az egyik legerősebb "várárok" a cég biznisze körül -, de az is feltűnő, hogy Amerikában van négy állam, aminek a területén nincs egyetlen hivatalos Apple üzlet sem (ráadásul Alaszka nincs is köztük), és ránézésre még vagy 5-6 államban csak egyetlen üzlet működik. Az ország nyugati felében, Kaliforniát leszámítva, sokkal ritkásabb az eloszlás, mint a keleti felében.

Nem túl sokkoló statisztika ez, de érdekes, hiszen nagyjából 5 Apple Store-nak kellene lennie átlagosan minden államban. Az Apple retail stratégiája tehát az Egyesült Államokon belüli gazdasági viszonyokról is elmond sokat, hiszen Montana, Wyoming, Észak- és Dél-Dakota együttesen szép nagy területet képviselnek, de a GDP-t tekintve még csak a középmezőnybe sem tartoznak az államok között. Eközben persze az USA legritkábban lakott vidékei ezek, egy főre jutó GDP-ben inkább erős középmezőnyben mozognak a majdnem élen álló Wyomingot leszámítva, nem feltétlenül csóró környékek tehát.

A keleti partvidéken és Kaliforniában jókora túlzással szinte egymást érik az Apple üzletek, nyilván a fizetőképes és az újdonságra kiéhezett keresletet, és a rendkívül sűrű populációt követve.

komment
Címkék: apple
süti beállítások módosítása