Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Tényleg feltámad romjaiból a PC

2014. június 14. 14:08 - Dr. Justice

Igen beszédes részlettel gazdagította az Intel a héten a PC-piacról kialakult képet: a cég megemelte az aktuális negyedévre vonatkozó bevételi prognózisait a vártnál erőteljesebb PC-eladások nyomán, de nem is gyengén, több százmillió dollárral (az Intel bevételeiben még mindig közel kétharmad a PC-szegmens aránya). A hírre az Intel nagyjából 10 éves csúcsra ugrott 7 százalékos emelkedéssel.

rusty-car-17615-1280x800.jpg

Ez szépen egybevág azzal, amit korábban a PC-piacról írtam:

[A prognózisok] legalábbis a lehetőségét felvetik, hogy akár belátható időn belül egy-két apróbb, halvány pozitív meglepetést is hozhat még ez a piac. [...] A vállalati szegmens még sokáig nagy (bár egyre csökkenő) mennyiségben vásárol majd PC-ket, és bizony a válság évei alatt összejött ott néhány elavult masina, amit ideje lenne lecserélni, ez pedig akár új lendületet is adhat 2014-ben.


A jóslatok helye a világban

A második negyedéves lendületben a Windows XP támogatásának vége is szerepet játszik, ami a hatalmas kampány ellenére is készületlenül ért sokakat. Egyes becslések szerint a vállalati és kormányzati géppark 10 százalékán és a háztartási PC-k 30 százalékán még mindig XP fut. Utóbbiakat persze lehet, hogy inkább tabletekre és okostelefonokra "frissítik" a felhasználók, de a vállalati és kormányzati szegmensben még sok-sok évig PC-ken fognak dolgozni, úgyhogy azokat tuti le kell cserélni.

A nagy összeomlás láthatóan megállt a PC-k piacon, bár az első negyedévben éves alapon még mindig közel 4 százalékos volt a zsugorodás. Az Intel bejelentése alapján viszont az sem elképzelhetetlen, hogy a második negyedév stagnálást, vagy akár kis növekedést hozzon.

A túlparázott PC-piacra kitalált "kedvenc" sztorim, a HP meg igencsak jól muzsikál, több mint 5 százalékot ugrott a jó hírre. Ezzel nagyjából három éves csúcson mozog, 20 százalékkal feljebb, mint amikor év elején először írtam róla.

komment
Címkék: pc intel hp
süti beállítások módosítása