Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

TEDxDanubia

2015. május 25. 19:30 - Dr. Justice

Múlt héten voltam a TEDxDanubián. Korábban nem jártam még TED(x) eseményen, és tartottam tőle, hogy lesz valamiféle mesterkélt, "beavatott" hangulata, amitől hirtelen mindenki rendkívül tájékozottnak és nagytudásúnak érzi (meg leginkább mutatja) majd magát. Egy egész napon keresztül ez elég megterhelő lett volna, de szerencsére egy-két árnyalattól eltekintve nem ez volt a jellemző.

5510212100_a5b81b7279_o.jpg(Forrás: TED Conference/Flickr)

A tartalom többnyire elég erős, vagy legalább szórakoztató volt, úgyhogy reggel 9-től este 7-ig simán végig lehetett hallgatni, nem ült rám a megszokott fásultság, ami egy átlagos konferencia harmadik órájában menthetetlenül elkap. Voltak persze (számomra) gyenge, szétcsúszó előadások is, amik egyszerűen nem tudtak lekötni. De a TED szellemiségét követve ezekből is lehet tanulni.

1) Kellenek a kivetített diák, pláne egy nagy színpadon, ahol egyébként a háttérben épp akad egy mozivászon. Nem a túlzsúfolt corporate prezentáció, akár csak két szó is elég, pláne egy fotó. Lehet persze gyújtóhangú beszédet tartani kivetítés nélkül is, de ahhoz speciális felkészültség és képesség kell. Malcolm Gladwellnek például megy, de a TEDxDanubián nem ment mindenkinek, aki nem akart diákkal bajlódni.

2) Egyszerű, fókuszált emberi sztorik kellenek. Legfeljebb két-három, konkrét embert bemutató történet, amire fel lehet fűzni az egész előadást. Lehet csak egy, több semmiképp, de a legnagyobb baj, ha nincs egyetlen egy "itt ez a barátom, XY, aki abba a helyzetbe került, hogy..." jellegű történet sem, következetesen végigvezetve. Ennek hiánya miatt esett szét pár előadás szerintem.

Nem rakétatudomány ez, és nyilván mindenféle prezentációs gyakorlatom ellenére csúnyán beégnék, ha hirtelen kiállítanának egy TED konferencia színpadára. Viszont fontos megerősítés a jövőbeli bármilyen prezentációimhoz.

A három személyes kedvencem egyébként Noah Raford, Kiss László és Dávid Ferenc voltak, ha lesznek videók, akkor ezeket biztosan visszanézem majd. De nap nagy részét tényleg élveztem, valószínűleg jövőre is becélzom.

komment
Címkék: TED
süti beállítások módosítása