Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Még mindig vezér nélkül a HP

2010. szeptember 29. 09:30 - Dr. Justice

  • Az AOL megvásárolta a legnagyobb amerikai techblogot, a TechCrunch-ot, hivatalossá vált tehát, amit a napokban internet-szerte pletykáltak. A megállapodás részleteit ugyan nem tették közzé, de a Business Insider belső forrásokra hivatkozva a korábban várt 50 millió feletti vételár helyett 25 millió dollárról ír, ami meglehetősen kevésnek tűnik, mivel a TC éves bevételét 10 millió dollárra becsülik (havi 9 millió látogatóval), ezért feltehetően az alapító és vezető publicista Michael Arrington később további juttatásokat kaphat.
  • Nem növekszik a közösségi tartalmakat előállító felhasználói réteg, hiába jutott el félmilliárdos szintre a Facebook felhasználóbázisa, vagy érte el a Twitter forgalma a havi kétmilliárd bejegyzést. A Forrester elemzésében hét jól hangzó kategóriába sorolta a közösségi média felhasználóit, és arra következtetésre jutottak, hogy a közösségi tartalmak forrásának számító csoport Japánt leszámítva nem bővül 2009-hez viszonyítva. A közösségi hálózatépítés ugyanakkor továbbra is folyik, a csatlakozók tábora egyre növekszik még az Egyesült Államokban is (a táblázatban szereplő számok az online felnőtt népesség adott kategóriába sorolható részének arányát mutatják).


(Forrás: Mashable)

  • Még mindig nincs új vezér a HP-nál, a tegnap felröppent pletykát, miszerint az Apple operatív igazgatója, Tim Cook lesz az új főnök maga Tim Cook cáfolta, ezért a keddi elemzői napot inkább pénzügyi kitekintéssel nyitotta a vállalat, és a piaci várakozásokat meghaladó menedzsment-előrejelzést tett közzé. Eszerint a 2011-es pénzügyi évben 5,05-5,15 dolláros részvényenkénti nyereséget (összesen 131,5-133,5 milliárd dolláros bevételt) érhet el a vállalat. A befektetők figyelmet viszont nyilván nem ezek a számok, sokkal inkább a rendezetlen vezetőkérdés kötik le, de a HP részvényei ennek ellenére 0,87 százalékot emelkedtek tegnapi kereskedésben, majd pedig újabb 1,5 százalékot a zárás utáni hírre.