Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Bankok ostromolják a Dellt a zsíros üzletért

2010. november 09. 12:20 - Dr. Justice

  • Minden tekintetben felülmúlta a piaci várakozásokat a Qualcomm múlt heti gyorsjelentése, köszönhetően az okostelefonok piacának ugrásszerű növekedésének. A chipgyártó társaság egyaránt profitál az Android térnyeréséből és a Windows Phone 7 megjelenéséből is, hiszen legnagyobb partnerei, a HTC, a Samsung és az LG mindkét platform számára gyártanak készülékeket. A Qualcomm a CDMA-szabványú mobiltechnológia terén is fontos szabadalmakkal rendelkezik, így feltehetően a Verizon hálózatára szánt iPhone-ban is megtalálhatók lesznek a termékei. A társaság a harmadik negyedévben 36 százalékos profitnövekedésről és 10 százalékos bevételbővülésről számolt be, a negyedik negyedévre pedig a 2,99 milliárd dolláros konszenzussal szemben 3,05-3,35 milliárd dolláros bevételt jelzett előre.
  • Toronymagasan vezeti az amerikai display hirdetések piacát a Facebook, a hirdetésletöltések több mint 23 százalékát a közösségi portál szállította a hirdetők számára 2010 harmadik negyedévében. A teljes display - azaz nem szöveges vagy keresőhirdetés, kivéve a videóba ágyazott hirdetéseket - piac összességében 22 százalékkal nőtt 2009 azonos időszakához képest a comScore statisztikái szerint.


(Forrás:comScore)

  • Továbbra is fontolgatja a Dell kivezetését a tőzsdéről Michael Dell, a társaság alapítója és elnök-vezérigazgatója. A lehetőségekről a társaság pénzügyi igazgatója beszélt a CNN-ek, hangsúlyozva, hogy számos felmerült forgatókönyv között szerepel a hitellel történő kivásárlás (leveraged buy-out, LBO) is. „Miután Michael [Dell] beszélt ezekről az ötletekről, 26 bank hívott fel, hogy szívesen segédkezne, de egy ilyen tranzakció a közeljövőben még biztosan nem fog megtörténni” - mondta Brian Gladden. A szebb napokat is látott társaság teljes részvénytőkéjének értéke közel 28 milliárd dollár.

  • Egymillió darabot szeretne eladni az év végégi az új táblagépéből a Samsung a társaság mobilüzleteiért felelős vezetője szerint, aki az optimista előrejelzéseket a kedvező európai és ázsiai visszajelzésekre alapozta. A 7 inches kijelzővel gyártott Samsung Galaxy Tab ezzel határozott választ adna Steve Jobsnak, aki az Apple negyedéves gyorsjelentésekor azt mondta, hogy az iPadnél kisebb kijelzővel érkező tabletek halva születettek (dead on arrival, azaz DOA - mondta ő). A tervek nem feltétlenül irreálisak, a Galaxy Tab eddig elég jó kritikákat kapott, és az iPadből például 60 nap alatt kétmillió darab fogyott úgy, hogy nem volt közben karácsonyi ajándékszezon.

 

A nap „nekünk is kell olyan”-ja

 

  • A HTC is csatlakozik a világon végigsöprő alkalmazás-piac mániához, úgy hírlik, hogy a tajvani gyártó is megnyitja saját „app store”-ját, ahol a felhasználók e-könyveket és alkalmazásokat tölthetnének le HTC készülékeikre. A társaság vezére korábban úgy nyilatkozott, hogy nem látja értelmét egy saját alkalmazásbazárnak, de megváltozott a véleménye, a HTC már nem elégszik meg a saját fejlesztésű kezelői felülettel, a Sense-zel, hanem sokkal mélyebben szeretné kiaknázni a készülékekben rejlő lehetőségeket.