Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Nem kellettek a Google milliárdjai

2010. december 04. 13:35 - Dr. Justice

Nincs üzlet, a legfrissebb hírek szerint a Google és a Groupon között eredménytelenül értek véget a tárgyalások a keresőóriás tekintélyes nagyságú, 6 milliárd dolláros vételi ajánlatáról. A sztori már hetek óta lázban tartotta a Szilícium-völgyet (pedig a Groupon székhelye Chicago), de a vélemények erősen megoszlottak arról, hogy vajon a Grouponnak az a jobb, ha elfogadja, vagy ha elutasítja a Google közeledését. A Groupon igazgatótanácsa is megosztott volt a kérdésben, de végül a függetlenség és egy későbbi tőzsdei bevezetés lehetősége mellett döntöttek.

Olvasnivaló a DotKomon:
6 milliárd dollárt költene a Google a Grouponra

Egyelőre nem sokat lehet tudni, hogy mi az oka, hogy a célegyenesben lévő - legalábbis annak tartott - üzlet végül a kútba esett, sőt, azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy egyelőre csak kiszivárgó pletykákkal van dolgunk. Az All Things Digital értesülései ráadásul egy hasonló ügyben, a Foursquare és az Andreseen Horowitz közötti tárgyalásokról már tévesnek bizonyultak: a blog szerint kudarc lett a tárgyalások vége, de később a Foursquare bejelentette, hogy megállapodott a kockázati tőke alappal.

A pénz nem számít

Egyes vélemények szerint azon csúszott el az üzlet, hogy a Google viszonylag kicsi fájdalomdíjat ajánlott arra az esetre, ha a felvásárlás a versenyhatóság vétója miatt hiúsulna meg (a Google minden üzletét komoly hatósági figyelem övezi), mert a 6 milliárd dolláros ajánlat túl nagy volt ahhoz, hogy a Google a vételár egészét vagy jelentős részét kitevő pénzt ígérjen erre az esetre. Mindez szerintem csak magyarázkodás, ha a Groupon igazán elszánt lenne a beolvadást tekintve, akkor „a mennyit kapunk, ha mégsem jön össze?” nem lenne ennyire fontos kérdés.

A személyes motivációk sokkal lényegesebbek. A Groupon alapítója, Andrew Mason feltehetőleg kicsit másképpen fogja fel az anyagi oldalát a vállalkozásának, mint ahogyan a Szilícium-völgy sztár IT-vállalkozóinál megszokhattuk. Mason és néhány korai befektető összesen 135 millió dollár értékben adott el részvényeket az orosz Digital Sky Technologies-nak áprilisban, az ügyletről Mason akkor azt nyilatkozta, hogy megoldott egy „bináris” problémát (vagy van elég pénzed, vagy nincs), és ezentúl arra koncentrálhat, hogy még nagyobbá tegye a Groupont.

Ez a szemléletmód egyfelől passzol a Masonről és a Grouponról kialakult publikus képbe, másfelől összecseng egy-két közelmúltbeli nyilatkozatával is, amelyekben arról beszélt, hogy a stratégiája lényege „megtalálni a lokális üzletek Szent Grálját”. Mason szeme előtt ráadásul ott lebeghet Mark Zuckerberg példája is, hiszen a Facebook alapítója korábban több jelentős ajánlatot is elutasított - többek között a Yahoo 1,1 milliárd dollárját -, mert hitt a cég fejlődésében. A cég ma több tízmilliárd dollárt ér, Zuckerberg vagyona pedig sokszorosára nőtt.

A Groupon emellett a héten fundamentális változtatásokat és fejlesztéseket jelentett be a site-tal kapcsolatban, amelyekkel a cég hatalmas lépéssel előzte meg az ugyanarra a modellre építő versenytársakat, és esélyt teremtett arra, hogy a helyi kereskedelmi ajánlatok terén meghatározó virtuális piacteret hozzon létre az eddigi korlátozott számú ajánlat helyett. Az üzleti modell ígéretes, és ami még fontosabb: a cég belső forrásokból, a saját maga által megtermelt pénzből képes finanszírozni a növekedést (a DST sem tőkeemeléssel, hanem meglévő részvények megvásárlásával szállhatott be).

Olvasnivaló a DotKomon:
Még egy hatalmas lépés a Groupontól

Vagy csak a kevés pénz nem számít

A Groupon szervezeti kultúrája is könnyen megsínylette volna a Google-be történő beolvadást, bár a legújabb fejlesztések a korábbinál nagyobb szinergialehetőségeket is felvillantottak, és többen arra is felhívták a figyelmet, hogy a Google alapvetően mérnöki fókuszú szervezetében is van egy kiválóan működő, több ezer fős sales csapat, a Google-höz történő csatlakozás tehát nem feltétlenül jelentette volna a Groupon szellemének halálát. Persze az is simán lehet, hogy mindenféle magasztos szempontok helyett mégiscsak a pénz dominált, és a fő gondot az ajánlat összege jelentette.

A Grouponért kínált 5,3 milliárd dolláros vételár, amit a cég jó teljesítménye esetén további 700 millió dollárral fejeltek volna meg, az első vélemények szerint túlságosan nagy volt, feleslegesen túlértékelte a céget. Kétségtelen, hogy az üzlet közel kétszer akkora lett volna, mint a Google korábbi legnagyobb akvizíciója, és a hatalmas készpénzhalmon ülő társaságon egyre nagyobb a nyomás, hogy újabb növekedési irányokat találjon a bevételei túlnyomó részét kitevő keresőhirdetések mellett (egyes vélemények szerint a 6 milliárd dolláros ajánlat egyenesen kétségbeesést és tanácstalanságot jelez a Google-nél).

A becslések szerint a Groupon idén 500-600 millió dolláros bevételt érhet el, de a gigantikus növekedésének hála 2011-ben már 1,5 milliárd dollár szerepel majd az eredménykimutatás bevétel során. Ez a 4-es P/S ráta viszont épp hogy eléri a szintén a kiskereskedelem világában mozgó eBay vagy Amazon hasonló mutatóját, miközben utóbbi két cég már bőven érett fázisban van, a két éve alapított Groupon pedig csillagászati növekedést produkálhat még jó darabig. Ez alapján pedig a 6 milliárd dolláros értékeltség egyáltalán nem túlzó, sőt, épp ellenkezőleg.

P/S (price-to-sales): A kapitalizáció (árfolyam) és az árbevétel (egy részvényre jutó bevétel) aránya. Mivel az árbevételből csak nagyon áttételes és hosszadalmas módon keletkezik cash-flow egy vállalatnál, meglehetősen sok tényezőt egyszerűen ignorál a P/S, ezért általában nem javallott a használata. Olyan vállalatokra szokták alkalmazni, amelyeknél nem áll rendelkezésre semmilyen használható profitszám.

Marad a függetlenség és később a tőzsde?

A Grouponnak tehát egyelőre úgy tűnik, nem létszükséglet a felvásárlás, különösen a stratégiai fejlesztések tükrében nem valószínű az a forgatókönyv, hogy Masonék gyorsan ki szeretnének szállni a bizniszből, amíg még tart a varázslat és nem nőnek a fejükre a klónversenytársak. Ha mindemellett a tulajdonosokat tényleg nem kábítja el a dollármilliárdosok világa, akkor tényleg bölcs döntés lehetett visszautasítani a Google - talán nem is olyan gáláns - ajánlatát. Ha pedig tőke kell, vagy ki akarnak szállni, még mindig fontolóra vehetik a tőzsdei bevezetés lehetőségét (minél több milliárd dollárt ér a cég, annál kisebb a valószínűsége, hogy felvásárlási célpont legyen).

A Google részvényesei egyébként nem voltak elájulva a hírtől, hogy 6 milliárd dollárjukat a Grouponra akarja költeni a vállalat, a pletyka elterjedésekor nagyot esett az árfolyam. Az üzlet meghiúsulása eszerint a logika szerint jó hír kell, hogy legyen. Hétfőn meglátjuk, hogyan reagálnak a befektetők.

Szerinted jól tette a Groupon, hogy elutasította a Google ajánlatát?

28 komment