Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

"Nem érdekel az ötleted, azt mondd meg, kik a társaid"

2011. március 10. 13:55 - Dr. Justice

Elég zaklatott hetem van, ide-oda húzogatom a bájos kis gurulós bőröndömet az országban, ezért nem igazán terveztem, hogy újabb poszttal jelentkezem. A reggeli kávé mellett viszont belebotlottam ebbe a videóba, ami telis-tele van érdekes részletekkel, pláne, hogy a keddi SUU konferencia miatt amúgy is rajtam van még ez a startupos zsizsegés. A videót már kiposztoltam különféle közösségimédia-felületekre, de közben eszembe jutott még pár gondolat.


Sajnos nem lehet beágyazni a videót, a képre kattintva előjön.

A háttér röviden: a videóban szereplő úriember, Paul Graham az Y Combinator nevű startup-inkubátor társalapítója és partnere. A 2005 óta működő Y Combinator lényege, hogy az egészen kezdeti stádiumban lévő vállalkozásokat karol fel, és némi pénzzel, tanácsadással segíti őket az ötleteik megvalósításában. Persze nem karitatív alapon, a segítségért cserébe részesedést szereznek a startupokban, és ha egy-kettő befut közülük, busásan megtérül az összes munkájuk.

A beszélgetés apropóját az adja, hogy a Y Combinator (az SV Angels és Jurij Milner társaságában) minden induló vállalkozásának 150 ezer dolláros befektetést nyújt, kivétel és válogatás nélkül. A részletekről már írtam, a lényeg, hogy sokan rögtön „dotkom-lufit” kezdtek el emlegetni, és természetesen a magukat kiszorítva érző versenytársak szája is azonnal sírásra görbült, mondván, a Y Combinator tönkreteszi a piacot maga körül.

Olvasnivaló a Dotkomon:
Az oroszok már a spájzban vannak

A tényleges eredményt még korai lenne megítélni, de mindenesetre Graham elég meggyőző a videóban, és simán hozza a kiöregedett kaliforniai szörfös figuráját, az ezzel járó fűfogyasztást is beleértve, hiperlaza és hiperőszinte. Eredeti helyén megtekinthető a videó, aztán következzen a kommentár.

Gyönyörű, ahogy az elején nevetgélve helyreteszi a vészmadarakat: azok a vállalkozások, amik megkapják a 150 ezer dollárt 90 százalékban egyébként is kapnának befektetést, a 150 ezer dollár ráadásul ahhoz képest aprópénz. Ezzel már kérdés nélkül is kirúgja a dotkomlufi-érvelés két fontos lábát, azaz - szemben egy igazi mániával - ezúttal nem értéktelen vállalkozások kapnak pénzt, a befektetés pedig ránézésre sem túlzó. Graham egyébként kellemesen elnevetgél a dotkom-lufira vonatkozó későbbi kérdésen is, gyermeki őszinteséggel zúzva le az elméleti Facebook-shortosok érveit.

Olvasnivaló a Dotkomon:
Ez még nem a Dotkom Lufi 2.0

Egy technológiát használó technológiai befektető

A kockázatitőke-piac szempontjából szerintem az az igazán érdekes rész, amikor Graham a módszereikről beszél (253 vállalkozást követnek egy saját fejlesztésű CRM-rendszer és általában véve a technológia segítségével). Teljesen logikusnak tűnik, hogy egy tech startupokba fektető alapnak épp a legfrissebb technológiát kihasználva kell szakítania a tradíciókkal („it's all software”), pláne, hogy a technológia Graham szerint manapság „olyan olcsó, hogy majdnem ingyen van”. Az is érthető, hogy a konzervatív üzleti angyalok és más befektetők sipítoznak emiatt.

A brutális méretű portfólió persze személytelen „tömegtermelést” sejtet, de be kell látni: a technológia startupok világa az egyik legdurvább tömegtermelés, épp a viszonylag alacsony belépési korlátok miatt gombaként szaporodnak a wannabe Mark Zuckerbergek, nem Paul Graham vagy a Y Combinator miatt. Ha egy Magyarország méretű kelet-európai porfészekben egy hónapban több startup-versenyt is lehet rendezni, akkor mi lehet „odaát”?

Grahamék módszere világosan és őszintén rámutat, hogy ez valószínűségi játék: nagyot kell meríteni, hogy a hálóban fennakadjanak olyan vállalkozások, amelyeknek kellően nagy esélyük (akár már egy-két százalék is...) van arra, hogy igazán nagyok legyenek. Azokért meg jóformán mindegy, mennyit fizetnek most, nem számít az értékeltség. Gyenge startupokat pedig olcsón sem jó venni, azaz megint csak nem számít az értékeltség.

Graham mindemellett ráadásul babonásan kerüli, hogy megpróbálja kiszámolni a portfólió pillanatnyi elméleti értékét, a cél az, hogy a mezőnyben legyen egy-két igazi nagy durranás (az interjú közepén a Heroku 200 millió dolláros felvásárlási árán szintén nevetgél egy sort - ennél érezhetően sokkal messzebb néznek, amikor nagy durranásról van szó).

Sikerszagú a megközelítés

Mindezt persze lehet szörnyen rémisztő jeleknek is látni: itt egy befektető, aki csak chaten keresztül tartja a kapcsolatot a több száz vállalkozójával; az embert nem érdekli, hogy mennyi a vállalkozások értéke, és nem is akar beleszólni, hogy milyen célokat és stratégiát kövessenek, sőt, általában véve nem szól bele semmibe. Még jóformán az ötletek sem érdeklik, nagyon sokból úgyis befut egy-kettő.

A mérleg másik serpenyőjébe azért érdemes beletenni, hogy a Y Combinatorba egyáltalán nem könnyű bekerülni, nem véletlenül emlegeti a riporter sem az „inkubátorok Harvardjaként” a céget. A 253 vállalkozás csupán töredéke a teljes mezőnynek, jóformán a startup-elit, szó sincs tehát gépiesített startup-tenyésztésről.

Fogalmam sincs persze, hogy hol lesz a Y Combinator tíz év múlva, de a módszerek, és legfőképpen a figura üdítően alternatív, őszinte és laza kiállása alapján a versenytársak rinyálása teljesen megalapozottnak tűnik. Csak nem úgy, ahogy ők gondolják.

Az alábbi számot pedig küldeném Paul Grahamnek és mindenkinek, aki szereti. De legfőképpen a dotkom-lufitól rettegőknek.

4 komment