Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel


Indul a DotKom

2010. július 28. 10:00 - Dr. Justice

Sokféle tech blog érhető el már kis hazánkban is, van, aki a legújabb kütyükkel foglalkozik, vannak, akik kizárólag az Apple csodáiról írnak, vannak kiváló online marketing blogok, az egész webkettő világát felölelő remek internetszakmai blogok, de egy nagyon fontos szempontot általában hanyagolnak a technológiai témákkal foglalkozó bloggerek: a pénzt.

A techsztori a dotkom-lufi (bizony ám, innen a név...) kidurranása óta egyértelműen mostanra vált újból igazán forróvá pénzügyi szempontból, a kétezres évek eleji tőzsdei őrületet követően számkivetetté vált szektort a legutóbbi válság után (vagy közben, ez nézőpont kérdése) már éppen a legjobb kilátásokkal bíró iparágak között tartják számon, így joggal számíthatunk arra, hogy az előttünk álló években nemcsak egy-két üstökös hasít majd az égen, hanem az egész iparág felbolydul. Még jobban, mint eddig.

Keresve sem lehet tehát jobb időpontot találni arra, hogy megkíséreljem betölteni a blogoszférában "tátongó" rést a DotKom blog elindításával. Blog elé összetett célokat kitűzni, pláne induláskor, nyilván botorság lenne, ezért annál jobban nem is szeretném behatárolni a mozgásteret, mint hogy a blogon főként a tech szektor üzleti, pénzügyi és nem utolsó sorban befektetési oldaláról lesz szó. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Ennyit a suta bevezetőről, jöjjenek a komoly dolgok.

komment
Címkék: intro dotkom
süti beállítások módosítása