Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Meddig bénázhat még a Research In Motion?

2012. december 27. 11:44 - Dr. Justice

Vajon irgalmatlan nagy lúzerkedést vagy trükkös "várakozásmenedzsmentet" láttunk a Research In Motiontól múlt csütörtökön? A múlt heti, vártnál jobb gyorsjelentés miatti örömet ugyanis úgy sikerült letörnie a Research In Motionnak, mintha csak egy túlhűtött parfétortát vágott volna az éppen megkönnyebbülten felsóhajtó befektetők arcába. Pedig a RIM-nek már tényleg nincs sok hibázási lehetősége a szakadék szélén táncolva.

Ezzel az inggel, nyakkendővel és habitussal nem túl meggyőző, pedig sokat várnak tőle

"Valamit elrontunk, de mondjuk meg, hogyan"

A cég a csütörtöki gyorsjelentés után közölte, hogy az egyik legfontosabb létfenntartó bevételi forrása, a szolgáltatási bevétel jelentős átalakulás, és leginkább komoly visszaesés elé néz, miután januártól megváltozik a díjstruktúra, és csak a "prémium" szolgáltatásokért fizetnek majd az ezt igénylő partnerek. Az elemzők hiába kérdezgették, hogy akkor ez mit is jelent pontosan, annyi választ kaptak, hogy nyugi, majd kiderül, amikor jönnek az új termékek.

Bravó, ennél hülyébben nem is lehetett volna kommunikálni, főként mivel a fenti videóban elhangzottak alapján akár pozitív is lehet a kimenete, ha sikerül jól átszervezni a dolgokat (bár erősen arra utal Heins itt is, hogy nem lesz akkora a bevétel, mint korábban). A jutalom közel 20 százalékos esés lett, ami persze erős túlreagálása volt a hírnek, ebből következett a szerdai 11,45 százalékos ugrás is. Lám, ezt teszi a menedzsment bénázása egy részvény árfolyamával.

Screen Shot 2012-12-26 at 23.03.40.png

Nem mindegy, mi van a szolgáltatásokkal

A RIM által kínált biztonságos kommunikációt és adatkezelést lehetővé tévő szolgáltatások jelentős szerepet játszottak a cég korábbi sikerében, hiszen éppen ezek a megoldások tették a nagyvállalati IT számára is vonzóvá az eszközöket. Ráadásul ahogy zsugorodik a készülékértékesítés, ez a bevételi forrás fontos pillérré nőtte ki magát, az elmúlt három negyedévben egyaránt több mint egyharmadát adta a bevételeknek. 

Nem mellékesen nyilvánvalóan lényegesen magasabb a profittartalom ezekben a szolgáltatásokban, mint a hardverértékesítésben. Az elmúlt három negyedévben látott működési veszteség sem innen származhatott, hanem abból, hogy összeomlott a BlackBerry-értékesítés, a működési költségek viszont jóformán nem változtak az egy évvel korábbihoz képest.

Akármi is lesz az eredménye a szolgáltatási divízió átalakításának, a múlt heti húzás szépen bekerül a kommunikációs tankönyvek "Hogyan ne…" fejezetébe, hiszen egy látszólag félkész terv előkészítetlen, kapkodó kiteregetésével sikerült elrontani egy vártnál jobb gyorsjelentés és egy közelgő termékbemutató miatt pozitív hangulatot (az új termék persze legalábbis hónapokat, de a RIM piaci pozícióit elnézve inkább egy-két évet késett). 

Itt az idő valamit mutatni

Pedig sok dobása nincs már a Research In Motionnek, nagyon összeszedettnek kellene lenniük, mert

1) a szolgáltatásokat igénybevevő felhasználók száma látványosan tetőzött, és csökkenésnek indulhat

2) a BlackBerry-értékesítés összeomlott, kevesebb, mint feleannyi készülék talál gazdára, mint a csúcson

3) a bevételek pedig a várakozások szerint egyáltalán nem nőnek, és a veszteségességből sem tud kikászálódni a cég még negyedéveken át

Temetni persze kár lenne még mindig a RIM-et, mert általában akkor jön a nagy feltámadás, amikor elkezdik rálapátolni egy cégre a földet. A zavarbaejtő viszont az, hogy 9 hónappal ezelőtt is úgy tűnt, már annyira negatív a környezet, annyi minden rossz történt, hogy jöhet a fordulat, hamarosan itt az új oprendszer, új termékek. Pont mint most.

Töredelmesen be kell valljam, én is így láttam, még a Berryblog is megénekelte az érveimet márciusban. Hát nem jött be, ilyen ez a tőzsde dolog, a kockázatkezelés és a potenciális veszteségek korlátozása pedig mindenek felett áll. Nem elképzelhetetlen egyébként, hogy érdemes lesz erre a grafikonra visszanézni a közeljövőben. Kérdés persze, hogy mi kell a tartós feltámadáshoz, és hogy egyáltalán a piac mostani stádiumában egy okostelefonnal elérhető-e a kívánt hatás, legyen bármilyen csúcsszuper is.

sc (1).png

2 komment
Címkék: blackberry rim