Talán nem végleg, de határozatlan időre biztos.

Tele vagyok témával, ötlettel, hiszen egész nap a híreken lógok, a tőzsdei-pénzügyi tudásom napról napra mélyül, mert az ébren töltött időm 90 százalékában ezzel foglalkozom, a techvilág pedig legalább annyira érdekel most is, mint egy-két éve. Elvileg minden adott lenne tehát, hogy folytassam, egy apróságot leszámítva: mire oda kerülök, hogy blogoljak, hangyányi kedvem, energiám sincs ilyesmiken agyalni, pláne órákat dolgozni egy-egy alapos poszton.

Máshogy viszont nem látom értelmét. Szimplán valamit nem akarok írni, semmi értelme egy hébe-hóban, nagy filozófiai semmitmondással frissített tech kamublognak, van már épp elég ilyen. Nem vagyok önjelölt véleményvezér, csak úgy, hobbiból nem érdekel az énmárka és self-marketing, csinálom én azt eleget hétköznap. Nem akarok, és szerencsére nem is kell blogolásból élnem. A Dotkom elsődleges célja az volt, hogy engem szórakoztasson, ehelyett most sokszor azt veszem észre, hogy stresszelek a saját magamnak szabott elvárások miatt. Ez nem normális.

A projektet ezzel együtt is sikeresnek ítélem, igazolva látom a pár évvel ezelőtti meglátásomat, hogy van igény és tér ilyen megközelítésre, és továbbra is érthetetlen, hogy miért nem csinálja senki rendesen, nagyüzemben. Az már biztos, hogy nem én leszek az. Szomorú, de ez van.

A boltot viszont nem pakolom ki, nem törlök semmit, úgyhogy ha úgy látom, bármikor azonnal kinyithat a bazár. De ha nem, hát akkor sem kell már magamnak magyarázkodnom.