Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Utoljára az Apple negyedévéről

2012. április 29. 12:00 - Dr. Justice

A héten írtam, hogy kiteszek egy terebélyesebb posztot az Apple gyorsjelentéséről. Az alábbi képes mesét a KBC Equitas ügyfelei kapták a gyorsjelentés másnapján, csütörtökön, de gondoltam, ha már megírtam és megrajzoltam, itt is helye van. Hát íme.

Ezen kívül már nem szeretnék többet lovagolni az Apple gyorsjelentésén, úgyis szállít még majd a cég nagy sztorikat a jövőben is.

almamerleg.jpg

Lassan kifogyunk a jelzőkből az Apple teljesítményével kapcsolatban, a cég megint lehengerlő negyedévről számolt be tegnapi gyorsjelentésében. A jelentés ráadásul a hosszabb távú növekedés szempontjából is kedvező trendeket tár fel, a fundamentális alulértékeltség nem szűnt meg, miközben a technikai kép is fordulatra utalhat.

Ismét vaskos meglepetés

(+) Az árbevétel közel 59 százalékkal, az üzemi eredmény és nettó profit viszont 94-95 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szintekhez képest. Az árbevétel 6 százalékkal haladta meg az elemzői várakozásokat (tény: 39,2 milliárd dollár, várt: 36,9 milliárd dollár), míg az egy részvényre jutó eredmény (EPS) terén több mint 20 százalékos volt a pozitív meglepetés (tény: 12,3 dollár, várt: 10,03 dollár). Az EPS 95,5 százalékot nőtt éves összevetésben.

(+) A profitmarginok terén ismét lenyűgöző képet nyújt az Apple. A bruttó margin új csúcsra, 47,7 százalékra emelkedett, de az operatív margin (39,3 százalék) és a nettó margin (29,7 százalék) is tekintélyeset ugrott a megelőző negyedévekhez képest. Mindebből egyenesen következik, hogy a közvetett költségek tovább csökkentek relatív értelemben, kutatás-fejlesztésre például a bevételnek alig több mint 2 százalékát költötte a vállalat.

(+) A cég története során először az ázsiai szegmens bevétele meghaladta az európai bevételeket, a legnagyobb részt természetesen továbbra is Amerika adja. A "Nagy" Kínában (Tajvannal és Hongkonggal együtt) 7,9 milliárd dollár volt a cég árbevétele. Az ázsiai teljesítményeknek hála hiába jelentettek az amerikai mobilszolgáltatók (az AT&T és a Verizon) is gyengülő iPhone értékesítéseket, a teljes iPhone szegmens kiválóan teljesített.

(-) A menedzsment gyenge növekedést, 34 milliárd dolláros árbevételt és 8,68 dolláros EPS-t vár a következő negyedévre, ami picit elmarad az elemzők 37,5 milliárd dolláros, illetve 9,96 dolláros prognózisától. A menedzsment legendásan konzervatív, így lényegében nem számít, mit jeleznek előre, a cég általában vastagon túlszárnyalja a prognózisokat.

(+) A zárás utáni kereskedésben 7,7 százalékot emelkedett tegnap az Apple, de ma tovább mászott, és több mint 10 százalékkal a tegnapi záróértéke felett nyitott.

Viszik az iPhone-t, mint a cukrot

(+) Közel 35,1 millió iPhone talált gazdára az első negyedév során, 88 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Alig volt tehát gyengébb az értékesítés, mint 2011 negyedik negyedévében (37 millió), pedig akkor új iPhone modell került a karácsonyi szezon miatt egyébként is forró piacra (a negyedik negyedév ráadásul nagyjából egy héttel hosszabb is volt, mint a mostani). A várakozások ráadásul csupán 31,2 millió darabról szóltak.

(+/-) A 11,9 millió darabos várakozásoktól valamelyest elmaradt az iPadek értékesítése, de a 11,8 millió darab még így is elképesztő, 151 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti eredményhez képest. A közvetlenül az iPad értékesítésből származó árbevétel 132 százalékkal volt magasabb, mint 2011 első negyedévében.

(-) A Macek értékesítése volt a leggyengébb a fontos termékkategóriák közül, éves alapon 6,8 százalékkal nőtt az eladott darabszám, míg a bevétel csupán 1,9 százalékkal bővült. 2009 második negyedéve óta nem láttunk ilyen alacsony dinamikát a szegmensben, bár még így is meghaladta a teljes PC-piac 2 százalék körüli negyedéves növekedésést.

(+) Az árbevétel továbbra is több mint 70 százalékát adja az iOs eszközök (iPhone, iPhone, iPod Touch) értékesítése, ehhez jönnek az egyéb tételek, mint például az iTunes Store 1,9 milliárd dolláros bevétele. A nagyon erős karácsonyi negyedévhez képest az átlagos értékesítési árak enyhén csökkentek minden termékszegmensben, de továbbra is meglehetősen stabilak (és magasak) a versenytársakhoz viszonyítva.

Még mindig nem árazza a piac a növekedést?

(+) A Bloomberg konszenzusos elemzői célára 705,3 dollárra emelkedett az elmúlt hetek ralijában, így a márciusi találkozásuk után most ismét elvált egymástól a célár és a piaci árfolyam. A tegnapi gyorsjelentés nyomán elkezdtek szállingózni a céláremelések, a leggyorsabb a Goldman Sachs volt, 750 dollárról 850 dollárra emelték a célárukat.

(+) Az Apple az előretekintő P/E rátája alapján enyhén alulértékelt az S&P500 indexben szereplő IT vállalatok átlagához képest. A korábbi tartós prémium után az elmúlt hónapokban huzamosan alacsonyabb P/E mellett forgott az Apple, és az év eleji rali is csak éppen az index szintjére emelte a részvényt, de az utóbbi pár nap korrekciójában ismét lemaradt.

(+/-) A hosszabb távú növekedési kilátásokat is számításba véve is hasonló alulértékeltség rajzolódik ki. A konszenzusra alapuló relatív értékelést viszont megnehezíti, hogy az elemzői várakozások látszólag köszönőviszonyban sincsenek az elmúlt évek dinamikájával, az S&P500 IT index átlagánál alacsonyabb növekedést jelez a konszenzus (magasabb növekedéssel persze még erősebb lenne a relatív alulértékeltség)

komment
Címkék: apple
süti beállítások módosítása