Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Megint egymásnak ront az Apple és a Google

2010. november 02. 14:30 - Dr. Justice

Újból szikrázó összecsapásra van kilátás az Apple és a Google között egy lehetséges felvásárlási célpont felett, a legfrissebb pletykák szerint ugyanis mindkét vállalat élénken érdeklődik a Boku nevű mobilfizetési megoldásokban utazó start-up iránt. Az érdeklődés persze nem garantálja, hogy lesz is üzlet, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a két óriás ugyanarra a játékra startol, abból mindig sértődés van.

A TechCrunch belső forrásokból származó információi szerint a Boku elnök-vezérigazgatója és a társaság társalapítója több találkozón is résztvett az Apple iPhone „fellegvárában” az elmúlt három hétben, a téma pedig a társaság felvásárlása volt. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Boku szintén vezetői szintű megbeszéléseket folytatott Michael Morrissey-vel is, aki többek között a Google androidos mobilszolgáltatásainak fejlesztését is felügyeli.

A Bokut tehát alaposan körül zsongják a nagyok, bár az nem egyértelmű, hogy a Google is házassági ajánlattal traktálja a céget, hiszen a Bokuval már lehet vásárolni az Android Marketen, elképzelhető tehát, hogy csak a további együttműködésről tárgyalnak a felek. A pletykákat egyik cég sem erősítette meg, de ebben semmi meglepő sincsen.

A Boku egyébként két korábbi versenytárs felvásárlásával jött létre 2009-ben, és a méretéhez képest jelentős eredményeket tud felmutatni a mobiléra talán legígéretesebb és legmozgalmasabb szegmensében, a mobilfizetési piacon. A legutóbbi hírek szerint az AT&T-vel indítottak tesztprogramot, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy számuk megadásával közvetlenül telefonszámlájuk terhére vásároljanak online gyorsan és egyszerűen termékeket.

A cég saját bevallása szerint összesen 1,6 milliárd felhasználóhoz rendelkezik hozzáféréssel a mobilszolgáltatókkal kialakított kapcsolata révén, a honlap szerint Magyarországra is hamarosan elér a szolgáltatás, rögtön mindhárom szolgáltató, azaz az összes magyar ügyfél számára. (Hála a 100 százalék feletti penetrációnak meg a szolgáltatók nagyotmondásának, itt még jóval többen vagyunk, mint tízmillió).

A Boku eddig 38 millió dollárnyi tőkét gyűjtött egy csapatnyi, meglehetősen neves venture capital társaságtól, a legutóbbi kör bőven 100 millió dollár fölé értékelte a vállalatot, ha tehát lesz felvásárlás, a vételár biztosan több százmilliós tétel lesz. A TechCrunch informátora szerint az Apple 250-450 millió dollárt fizethet a cégért, ami Steve Jobséknak aprópénz az 51 milliárd dolláros készpénzkészlethez mérten, a Boku jelenlegi tulajdonosainak viszont vaskos kiszállást jelentene.

Az ár ráadásul nagyon könnyen az egekbe szökhet, ha a Google is beszáll a versenybe, ahogy az az AdMobnál is történt. A mobilhirdetésekkel foglalkozó céget akkor is az Apple környékezte meg először, végül azonban a Google happolta el, tekintélyes 750 millió dolláros árért (ez a pletykák szerint másfélszerese volt az Apple ajánlatának). Ez a történet könnyen megismétlődhet, hiszen egy ilyen akvizíció nemcsak egy ígéretes fejlesztést, hanem a versenytárs lehetőségeinek korlátozását is jelenti, ami simán megér még pár extra százmillió dollárt bármelyik cégnek.

A tét pedig hatalmas, hiszen a mobiltelefonok virtuális pénztárcaként történő felhasználása az iparág következő nagy lépése lesz, egyértelműen efelé mutatnak a hardverfejlesztések és a szoftverfront eseményei is. Nem kell már sokat várnunk, hogy egy szupermarket kasszájánál készpénz vagy bankkártya helyett elég legyen egyet suhintani a pénztárgép előtt a telefonunkkal. Kérdés, hogy ezt először iPhone-nal vagy egy androidos készülékkel tehetjük-e meg.


Ezt csinálja a Boku (via TechCrunch)

1 komment
süti beállítások módosítása