Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

A technológia a világ motorja

2012. augusztus 01. 18:39 - Dr. Justice

iata_semic_1343837372.jpg_642x428

A Deutsche Bank egyik elemzésben találkoztam az fenti ábrával, ami önmagában is érdekes, ha az ember meg tudja emészteni, de a hozzáfűzött okfejtéssel együtt mindenképpen szót érdemel. A sztori nagyon röviden a következő: a világ légi szállítmányozási forgalmát - freight ton kilometerben (FTK), azaz kb. tehertonna kilométerben mérve - egészen hűen jelzi előre a félvezetőgyártók megelőző havi eladásainak alakulása.

Egész pontosan előbbi változása szépen prognosztizálható az utóbbiból, azaz ha nő a chipértékesítés, akkor a teljes, globális légi teherforgalom is nagyjából azonos mértékben nőni fog (nemcsak az elektronikai kütyüké!). De nem is csak úgy nagyjából, a DB szerint 0,9, azaz közel tökéletes a korreláció a két mutató között. Ez látható a fenti ábrán a két görbe együttmozgásán is. És ez még nem minden.

Bejön a képbe Kína

A modell másik érdekes eleme, hogy a félvezetőtermékek iránti keresletet pedig a kínai beszerzési menedzserindex (PMI) alakulása jelzi legjobban előre (a PMI lényegében a gazdasági szereplők saját üzleti kilátásairól alkotott képét összegzi). A folyamat így néz ki: a kínai PMI emelkedésére nagyjából két hónappal később élénküléssel reagál a chipek iránti piaci kereslet, ami egy hónapos előnnyel mutatja, hogy élénkülni fog a globális légi teherforgalom. 

Az összefüggés a fenti folyamat ismeretében persze már megfejthető. A legtöbb elektronikus kütyüt részben vagy egészben kínai üzemekben szerelik össze, az ottani menedzserek tehát idejekorán (még a nagy volumenű gyártás megkezdése előtt) érzékelik az élénkülést, ha a világban hirtelen több újfajta készüléket akarnak piacra dobni.

Mivel elektronikai eszköz nem létezik ma már valamilyen típusú chipek nélkül, az új termékek meghajtják a chipgyártókat, ami statisztikák terén is látványosan megfigyelhető. Az új termékek piacra dobásakor viszont minél gyorsabban kell az üzemektől a boltokig eljuttatni a termékeket, ehhez nyilván légi szállítást vesznek igénybe, legalábbis az első időszakban, amíg ki nem épülnek a készletek.

Itt az egész világgazdaságról van szó

A dolog szépsége, hogy az egész fenti folyamat nem kizárólag a technológiai szektorra vonatkozik, azaz a kínai PMI-ban minden egyéb ágazat is ugyanúgy benne van, nemcsak a kütyügyártók, és mindenféle globális keresletet jól tükröz; a légiforgalmat pedig nem kizárólag az elektronikai termékekre, hanem a világ teljes légi szállítmányozására kell érteni. Az egész között mégis a chipgyártás alakulása teremt statisztikai értelemben kellőképpen szoros kapcsolatot, miközben a szektor súlya például a globális GDP-ben elvileg talán nem indokolna ilyen erős szerepet.

Na ezért mondom én, hogy a technológia a világgazdaság egyik legfontosabb motorja és mércéje.

6 komment
süti beállítások módosítása