Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

A szőke romboló tarol

2014. november 12. 22:24 - Dr. Justice

Valahol csak fel kell venni a fonalat, legyen most ez az, amikor tavasszal arról írtam, hogy a tőzsde szerint Marissa Mayer lényegében értéket rombol a Yahoo-nál. Vagy az Alibaba nem ér 150 milliárd dollárt, de valami gubanc biztosan van a Yahoo értékeltsége körül. Nos, igen is, meg nem is, de az biztos, hogy Marissa Mayer látszólagos diadalmenete csak illúzió.

marissa-mayer-1024x612.jpg

"A Yahoo nem drága (nem is ordítóan alulértékelt), és egy kirobbanóan jól sikerülő Alibaba IPO még lendíthet is rajta." - írtam akkor, és időközben a Yahoo árfolyama elszáguldott 50 dollárig az akkori 38 dollárról. De az is kiderült, hogy a tőzsde szerint pillanatnyilag nem csak 150 milliárd dollárt, hanem éppenséggel 230 milliárdot is megérhet az Alibaba. Ennyi ugyanis aktuálisan a cég piaci kapitalizációja, kevesebb, mint két hónappal a rekordméretű kibocsátása után.

A Yahoo pedig még rendelkezik nagyjából 16 százalékkal az Alibabában, szóval az sem véletlen, hogy a Yahoo árfolyamát az elmúlt két hónapban semmi más nem alakította, mint az Alibaba hisztérikus szárnyalása (a 68 dolláros jegyzési árról mára 118 dollár fölé rángatták).

Azért is érdekes, hogy elhárult a bizonytalanság az Alibaba körül, mert most egészen pontosan tudjuk, hogy mennyire értékeli a Yahoo alaptevékenységét a piac. Alig valamivel többre, mint 9 milliárd dollár. A többi nagyjából 40 milliárdot az eladott Alibaba részvényekért kapott készpénz, valamint a Yahoo Japanban és az Alibabában még mindig meglévő részesedés teszi ki, ezeknek a pillanatnyi értékét meg ismerjük (előbbit 20, utóbbit 40 százalékos diszkonttal számoltam, hiszen a pillanatnyi árfolyamnál lényegesen alacsonyabb áron tudná csak eladni a hatalmas csomagokat, ráadásul komoly adóvonzata is lenne egy ilyen tranzakciónak).

Ez pedig azt is jelenti, hogy a hasonló cégekhez képest a tőzsde egyébként nagyjából 30 százalékkal értékeli kevesebbre a Yahoo részvényét (a szakmai pontosság kedvéért: a 2015-ös EV/EBITDA ráta alapján).

Jogos ez? Ha ránézünk, hogy hogyan alakult a Yahoo bevétele az elmúlt években, akkor egészen annak tűnik. Konkrétan nincs ugyanis növekedés, azaz nem sikerült érdemi áttörést elérni a kiszemelt piacokon.

Konklúzió: Marissa Mayer ugyan biztosan nem rombolt le tízmilliárd dollárnyi értéket a Yahoo-nál, de olyan sokat nem is sikerült teremtenie eddig, mint ahogy várták tőle. Az Alibaba sztori viszont szépen kapóra jött, az érkezése óta több mint triplázott a Yahoo árfolyama, ráadásul most van több mint 10 milliárd dollárja, hogy elszórja többé-kevésbé ígéretes startupok beolvasztására.

Update: pont most jött ki a hír, hogy a Yahoo nagy részvényesei is elégedetlenek Mayer teljesítményével.

komment
Címkék: yahoo alibaba
süti beállítások módosítása