Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Most koppan a plafonon az Apple?

2012. július 24. 13:19 - Dr. Justice

Ma este, az amerikai tőzsdék zárása után jön az Apple legutóbbi negyedévéről szóló gyorsjelentése, ami szerintem több tekintetben is sorsfordító lehet, de legalábbis valamilyen irányba kilendítheti a részvényt az elmúlt egy-két hónap iránytalan tötymörgéséből. Hosszú idő után először nem vagyok teljesen optimista egyébként az Apple-re, kellemetlen meglepetés is lehet ebből a mai gyorsjelentésből.

almamerleg.jpgMár sokszor volt, de Apple gyorsjelentéshez ez a kedvenc képem

Az elemzői vélemények nagyjából két szélsőség között oszlanak meg: az első csoport tagjai szerint az Apple megint kirobbanó negyedévet zárt, és bőven felül fogja teljesíteni az elemzői prognózisokat, mert az Apple az Apple, és mindig felül szokta teljesíteni az elemzői prognózisokat, mert brutálisan jók a termékei és nagyon erős a cég.

A fenti indoklás látszólag teljesen blőd, de az Apple esetében tényleg van relevanciája, az elmúlt jó pár év ennek szellemében telt a cég körül. Ennek ellenére ezúttal kicsit jobban húz a szívem a második csoport felé, amelyik azt mondja, hogy a negyedév során szinte minden fronton felmerülnek óvatosságra intő jelek, ami miatt nem olyan rózsás a kép, mint sokan hiszik. Az elmélet mellé ráadásul konkrét érveket is fel tudok sorakoztatni, amik aztán vagy igaznak bizonyulnak, vagy nem.

Másfelől viszont a "hivatalos" elemzői konszenzus is elég pesszimista, minden fő soron csökkenést jelez előre az előző negyedévhez képest, úgyhogy még egy viszonylag gyenge gyorsjelentés is okozhat relatív pozitív meglepetést.

(Update: hogy egyértelmű legyen, a 2011 harmadik negyedévét nem felejtettem el, amikor is született bizony egy kellemetlen negatív meglepetés, mert a fogyasztók nem vettek iPhone-t az új modellre várva. Akkor lényegében egy fontos szegmens "mikro" tényezője okozta az alulteljesítést, most pedig sokkal inkább érzek "makro" jellegű kockázatokat.)

aapl2.gif

Kína az ütközőzóna

Leginkább a kínai piac adhat okot az óvatosságra, hiszen az elmúlt hónapokban a makrogazdasági adatok túlnyomó többsége a gazdaság, és leginkább a belső kereslet, fogyasztás lassulásáról árulkodott. Nem kell magyarázni, hogy Kína mennyire fontos az Apple számára (is), hiszen az elmúlt negyedév volt az első, amikor az ázsiai szegmensből származó bevétel meghaladta az európait.

A kínai piacon ráadásul az új retinás iPad is kínos késlekedést szenvedett el, nagyjából négyhónapos csúszással érkezett meg a készülék Kínába. A debütálást nem is kísérték olyan tumultuózus jelenetek, mint az iPhone 4S bevezetését, szépen, csöndben, felhajtás nélkül zajlott a dolog. Az iPad szegmens szempontjából viszont nyilván nem mindegy, hogy megkapja-e az a pár százmillió potenciális felhasználó a terméket, vagy sem.

Érdemes persze hozzátenni, hogy az Apple cuccait feltehetően nem azok a fogyasztók vásárolják Kínában (sem), amelyek a leginkább ki vannak téve a gazdasági lassulásnak, ezért akár túlzó is lehet az aggodalom.

aapl3.gif

iPhone: túl a csúcson?

A Samsung előzetes jelentésében a hónap elején külön kiemelte, hogy az egyéb szegmensek miatt ugyan a teljes árbevétele elmaradhat a várttól, az okostelefonok – főként a Galaxy S3 – révén rekord profitot ért el a negyedév során, és mindebben Kína központi szerepet játszik.

A Samsung előretörése nem elhanyagolható fenyegetést jelent az iPhone-ra, bár az optimista olvasat szerint inkább azt jelzi, hogy az okostelefon-piac még viszonylagos egészségnek örvend a gyenge makorkörnyezetben is (unásig ismételgetett tény, hogy a Samsung átvette az első helyett a világ okostelefon-gyártói között az értékesített darabszám terén).

Természetesen még mindig brutális mennyiségű iPhone találhatott gazdára a negyedévben: Forbes felmérése szerint az elmúlt negyedévekben legpontosabb prognózisokat adó elemzők átlaga valahol 31,2 millió körül mozog. Igen ám, de a megelőző két negyedévben 37, illetve 35,1 millió iPhone „ment el”, ehhez képest pedig még a 31,2 millió is jelentős visszaesés. Annyit tudunk még az elmúlt negyedévről, hogy az AT&T 14 százalékkal, a Verizon pedig 16 százalékkal kevesebb iPhone-t adott el, mint egy negyedévvel korábban, bár azt is tudjuk, hogy az amerikai értékesítések egyre kevésbé képezik le a teljes szegmens teljesítményét (éppen Kína egyre növekvő súlya miatt).

Nem beszélve arról, hogy 2009 legeleje óta nem fordult elő, hogy két egymást követő negyedévben csökkenjen az iPhone-értékesítés, ami legalábbis intő jel.

aapl1.gif

Zárásként pedig ott van még mindezek mellé a relatíve kisebb, de azért jelentős Mac szegmens is, amely az USA-ban például akár 10 százalékkal is visszaeshetett a negyedév során, három ok miatt is:

  1. Általában véve nagyon gyenge a PC-piac növekedése, idén max. 0-5 százalék
  2. Egyre többen állnak át a fontos piacokon a táblagépükre (leginkább az iPadjükre), mint elsődleges számítógépre
  3. A retinás Macbookokra váró fogyasztók szépen visszafogták a költésüket, ami szintén visszavethette a Mac üzletágat.

aapl4.gif

Lesz még itt katalizátor

Az ősszel érkező iPhone 5 persze alaposan átrajzolhatja a képet, szó sincs róla, hogy temetném az iPhone-t (az elmúlt 9 hónap alatt több mint 100 millió darabot adtak el belőle, hogyan is temetném…), vagy akár az Apple-t. (A 7 colos iPadről szóló pletykákkal most nem foglalkozom, szerintem nem passzol az egész sztoriba. Ha tényleg kijön, az nagyon rossz jel lesz a befektetőknek.)

Másfelől viszont az iOs 6 úgy tűnik, nem hoz majd forradalmi változást. Márpedig ha van az iPhone-nak baja, akkor az az operációs rendszer: a folyton változó androidos színtér, és főként a szerény véleményem szerint hiperszexi Windows Phone mellett egyre elavultabbnak tűnik az öt éve megálmodott struktúra. (Bár éppen a vállalati szegmens meg mintha most kezdene beérni az iOs számára.)

Akárhogy is, az elmúlt negyedévben a vállalat egészére vetítve is 4-5 százalékos árbevétel-csökkenést okozhatott az iPhone relatív visszaesése (negyedéves alapon), ami nem elhanyagolható. A konszenzus is nagyjából ezt valószínűsíti, azaz az egyéb üzletágak változása – főként a Mac és az iPad szegmens – kiegyenlítheti egymást.

Szó sincs összeomlásról

Éves alapon persze még mindig nagyon kemény az Apple növekedése, nem kevés vállalat van a világon, amelyik megirigyelné a 30 százalék felett árbevétel- és profitnövekedést, főként a mostani környezetben, de az Apple nem olyan régen mutatott 80-100 százalékos bővüléséhez képest ez törésnek számít. Illetve számítana, ha tényleg így lenne, de ne feledjük, egyelőre csak elemzői várakozásokról van szó.

Ha negatív meglepetést is okoz tehát a gyorsjelentés, még távolról sem az Apple összeomlásáról van szó, maximum talán kicsit megkopik a sérthetetlenség illúziója. Vagy pedig hatalmas nagy pozitív meglepetés jön, kilő a részvény, és meg sem áll a 640 dolláros történelmi csúcsig. Az sem lenne rossz.

aapl5.gif

3 komment
süti beállítások módosítása