Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Mire szállt el az Amazon?

2013. január 30. 12:22 - Dr. Justice

A tegnapi poszt utókövetéseként azért mégiscsak lássunk egy gyors magyarázatot, ha másra nem, hát az Amazon körüli nagy örömködésre. Természetesen megint csak a várakozások és a cégtől remélhető profitabilitás fordulópontja adja a meg a választ, hogy a gyenge gyorsjelentésre miért ugrik az árfolyam.

amazon3.jpg

Az Amazon profitcsökkenése ugyanis az elemzői becslések alapján éppen pontosan a negyedik negyedévben állt meg (gördülő 12 havi módon, azaz minden pillanatban a megelőző négy negyedév összegét alapul véve). Innen jöhet a fellendülés, növekvő profitabilitás.

amazon2.jpg

És hogy miért is? Az üzemi eredmény földrajzi bontásán látszik, hogy 2012-ben milyen szépen meglódult az üzemi eredmény végre a hazai amerikai piacokon. Erre vártak korábban a befektetők, és ez húzta fel újabb történelmi csúcsokra a részvényt mostanában. A negyedik negyedév pedig szép nagy ugrást hozott, ami visszaigazolni látszik a korábbi várakozásokat.

amazon1.jpg

Ez mind tök jó, de van azért még egy-két érdekes kérdés:

1) Vajon meddig tud emelkedni az üzemi eredményhányad? A bekerülési költség környékén, vagy minimálisan felette értékesített saját készülékek eleve nyomást gyakorolnak a marginokra, bár a másik oldalon pedig a digitális tartalom profittartalma meg lényegesen magasabb, mint a fizikai termékeké (nyilván erről szól a cég átalakulása).

2) Meddig fogja a nemzetközi szegmens ilyen látványosan visszahúzni az eredményességet? A beruházások, terjeszkedés operatív szinten is jelentős költségekkel járnak, így pedig a várt nagy profitnövekedés is nehezen megvalósítható. Ha beérnek persze a fejlesztések, akkor az sokat segíthet hosszú távon.

3) Tényleg képes lesz-e ezt a bődületes növekedést hozni a cég? Elképesztő elvárások szerepelnek az elemzői várakozásokban már rég, ami köszönőviszonyban sincs a negyedik negyedévben éves összevetésben 45 százalékkal zuhanó nettó profittal. Persze a zuhanás fékeződik, sőt, át is fordul, ha minden jól megy, de évente 70 százalékos növekedés? Necces.

Ám ahogy tegnap is írtam, a piacnak mindig igaza van, kár megpróbálni jobban tudni. A piac pedig úgy ítéli meg, hogy történelmi csúcsot ér, hogy lassul a profit zuhanása. Nem beszélve arról, hogy egy részvény árazásában sokkal több percepció, hosszú távú várakozás, hangulati tényező épül be, mint amit egy-két kiragadott elemzői konszenzus meg tud jeleníteni.

A történelmi csúcsokat pedig érdemes szeretni befektetőként, általában jó jel.

amazon_1.png

2 komment
Címkék: amazon
süti beállítások módosítása