Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel


Még 200 millió dollárért sem dolgoznak a Yahoo-nak

2010. október 12. 10:15 - Dr. Justice

  • Mindenféle meglepetést nélkülözve hivatalosan is bejelentette a Microsoft az új mobil operációs rendszerét, a Windows Phone 7-et. A platform bemutatójával egy időben az első készülékekről is lerántották a leplet, az LG és a Dell egy-egy, a Samsung két, a HTC pedig rögtön öt készülékkel rukkolt elő. Az első beszámolók elég pozitívak, a szoftver jól sikerült, sok szempontból felveszi a versenyt az iOs-szel és az Androiddal, de a legtöbben nem felejtik el megemlíteni, hogy a Microsoft évekkel a piacvezetők után, kínos malőrök után készült el. Európában október 21-étől lehet kapni a WP7-tel ellátott telefonokat, az Egyesült Államokban pedig november 8-án startol az AT&T és a T-Mobile hálózatában. A Microsoft a tervek szerint 400 millió dollárt költ majd a Windows Phone 7 marketingjére. A tegnapi rendezvény nem meglepő módon nem hagyott semmilyen nyomot a Microsoft árfolyamában.
Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása