Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Kellene a kellemes meglepetés az Apple-től

2011. április 19. 14:29 - Dr. Justice

Tegnap jó alaposan odavágott az amerikai, meg úgy általában a világ tőzsdéinek a Standard & Poor's azzal, hogy az amerikai államadósság besorolásának kilátását negatívra változtatta. Hosszasan lehetne arról vitatkozni, hogy hogyan lehetséges egy globális hitelválság után (közben), hogy ekkora hatása legyen egy hitelminősítő szavának, pláne hogy olyan kérdésről van szó, ami mindenki számára ismert (ha nem az USA lenne, már évekkel ezelőtt megkapták volna a magukét), de ez van, ezt kell szeretni.


Forrás: sxc.hu

Vakok közt félszemű volt az Apple

Sokkal érdekesebb viszont a mi szempontunkból az Apple tegnapi viselkedése: miközben az ég a földdel összeért, potyogtak a mínuszok a tőzsdéken, az Apple 1,34 százalékos emelkedéssel a harmadik helyre kapaszkodott fel a Nasdaq 100 index komponensei között. (Összesen egyébként 10 papír tudta emelkedéssel zárni a napot, élükön a Research In Motionnel, az is érdekes)

Egynapi teljesítményből persze még a legszégyentelenebb jósnők sem mernének határozott következtetést levonni, de az álmoskönyv szerint jót jelenthet, ha a nap eleji esést követően az árfolyamot megnövekedő forgalom mellett markáns vételi kedv rántja vissza érezhetően magasabbra, főleg, ha ezzel a részvény relatív erőt mutat gyengülő környezetben (az Apple idén eddig egyébkén alulteljesítő volt az S&P500-hoz képest, lényegesen nagyobb ingadozásokkal, tehát nem kifejezetten "biztonsági játék").

Pláne, ha épp egy lényeges támaszszint fölé tud ugrani az árfolyam, az Apple márpedig most fontos szint környékén billeg, mert 329,5 dollárnál húzódik annak a kereskedési sávnak az alja, amiben a részvény idén eddig mozgott. (Még egy apróság: az árfolyam újabb lokális mélypontjával együtt az RSI már nem esett mélyebbre, ami szintén jó jel). A tegnapi "mentőakció" sikeres volt, az Apple a nyitás előtt 334 dollár körül, azaz a lényeges szint fölött toporog, ami megerősíti a támaszt.

Holnap gyorsjelentés

A helyzet azért igazán érdekes, mert holnap jön a gyorsjelentés és az ezzel járó elemzői konferenciahívás. Kiderül, hogy hogyan alakult az iPad2 értékesítése az elmúlt negyedévben, gyakorolt-e valamilyen hatást a japán katasztrófa a gyártásra (iPadből jelenleg nagyjából annyit adnak el, amennyit le tudnak gyártani), és volt-e látható hatása a Verizon iPhone-nak az értékesítésekre. A legfontosabb pletykákra persze nem lesz megnyugtató válasz, de hát ez már csak így szokott lenni.

Azt is tudjuk jól, hogy a társaság az elmúlt jó pár negyedévben alaposan felülteljesítette a várakozásokat a bevétel és az egy részvényre jutó nyereség tekintetében, ez jóformán már elvárás az Apple-lel szemben. Ilyen körülmények között pedig nehéz igazi pozitív meglepetést okozni, legalábbis ezekben a mutatókban.

A nyereséghányadot vagy az eladott termékek darabszámát tekintve viszont lehet remeklés. Bár éppen ezek azok mutatók, amiket a japán problémák a legérzékenyebben érinthetnek, talán a befektetők is jó alaposan bekalkulálják ezeket a várakozásaikba, miközben az Apple a brutális alkupozíciójánál fogva a szektor szereplői közül messze a legsimábban vészelhette át a katasztrófa első hullámait.

Summázat

Egyelőre úgy tűnik, hogy az Apple talán nem fog kiesni az idén építgetett sávból, amihez azért az is kell, hogy a holnapi hírektől ne kámpicsorodjanak el a befektetők túlságosan (ha meg kellemesen csalódnának, az még jobb lenne). A sáv felső széléig 10 százalékos emelkedésnek lenne helye, persze jó sok akadály van még addig. Ha ráadásul nagyon hunyorogva nézzük a grafikont, akár egy csökkenő trendcsatorna kezdeteit is felfedezhetjük, ami talán jobban egybevágna a globális részvénypiaci képpel. Az elkövetkező két-három napban valószínűleg eldől, hogy merre az arra, ami hosszabb távon is meghatározó lehet.

komment
süti beállítások módosítása