Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Több osztalékot fizet a tech szektor, mint a bankok

2010. október 13. 13:05 - Dr. Justice

  • A technológiai cégek több osztalékot fizettek az elmúlt negyedév során, mint a pénzügyi szektor, előbbiek az összesen kicsengetett 210 milliárd dollár 9,2 százalékát, míg utóbbiak csupán 8,9 százalékát adták. A válság előtt, 2007- ben ugyanez az arány 5,7 százalék, illetve 30 százalék volt. A helycsere elsősorban a pénzügyi szektor gondjainak köszönhető, de jól tükrözi azt is, hogy a legnagyobb technológiai cégek érett fázisba léptek, és a masszív cash-flow-termelés mellett nem feltétlenül tudnak már újabb növekedési sztorikba fektetni. A befektetők pedig készpénzt követelnek, ahogy például a Microsofttól. Nem meglepő, hogy az idei részvényvisszavásárlásoknak nagyjából egyharmada is a tech szektorban történt, miközben az iparág csupán durván egyhatodát adja az amerikai részvénypiacnak.

Update: érdekesen rímel az osztalékos hírre ez is:

Rekordösszeget tesznek zsebre idén a bankárok (Portfolio.hu)

  • Kivásárolhatja a tőzsdéről a cégét a Dell alapítója, és akár extra osztalékot is fizethet a rendelkezésre álló készpénzből – véli a Maverick Capital Management vezetője, aki egy konferencián beszélt arról, hogy Michael Dell egyértelműen elégedetlen a társaság teljesítményével. Volt már ilyen, Dell 2004 és 2007 között másnak engedte át az irányítást, de látva a cég gyengélkedését, ismét magához ragadta a vezérigazgatói posztot. Az elméletről ugyanakkor több részletet egyelőre nem tudtunk meg, de arra jó volt a hír, hogy rántsanak egyet az árfolyamon.

  • Bevételrekordot hozott az Intel harmadik negyedéve, bár a várakozásokat csak elhanyagolható mértékben haladja meg a chipgyártó által közölt 11,1 milliárd dolláros bevétel és 0,52 dolláros egy részvényre jutó nyereség. A profit 58 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de ne feledjük, az elvárásokat korábban hűtenie kellett a társaságnak, nehogy csalódást okozzon a piacoknak. A PC-értékesítések az előttünk álló negyedévekben félő, hogy visszaesnek, az ellátási láncon belül pedig már most túlzott készletek halmozódnak fel, ami a bevételek visszaesését okozza a chipgyártóknál, ahogy azt iparági elemzők már korábban is jelezték.


Forrás : Portfolio.hu
 

  • Visszafogottan optimisták az első elemzői reakciók a Windows Phone 7-re, a Wall Street Journal gyűjtése szerint a részvényelemzők is elismerik, hogy a termék meglehetősen tetszetősre sikerült, de a többéves késés miatt súlyos küzdelemre kell felkészülnie a társaságnak, aminek a célja ráadásul nem is az első vagy a második, hanem a harmadik hely elérése. Az elemzők egyike sem veszi készpénznek, hogy ez sikerülni fog, de a 400 millió dolláros marketingköltés és az irodai szoftverek terén meglévő piaci erő jótékony hatást gyakorolhat a WP7 értékesítéseire is.
  • 1,6 millió dolláros bevételt hozott az iPad alkalmazás a Financial Times számára, a lap májusban indította az appot, azóta több mint 400 ezer előfizetést regisztrálhattak. Az FT egyik fő riválisa, a Wall Street Journal március és június között 2,4 millió dolláros hirdetési bevételt zsebelt be a saját iPad megjelenésével.


A nap forradalmi beruházása:

 

  • Gigantikus szélenergia-projektbe fektet a Google, az Atlantic Wind Connection lesz az Egyesült Államok első offshore szélerőmű rendszere, amely a tavaly üzembe helyezett teljes szélenergia-kapacitás 60 százalékának megfelelő teljesítményre lesz képes, ha megépül. A 6000 megawattos rendszer 350 mérföld hosszan nyúlik majd el az ország észak-keleti partjainál, és nagyjából 1,9 millió háztartást láthat el vilamosenergiával. Az 1,8 milliárd dollárosra saccolt első fázis 37,5 százalékát finanszírozza a Google, a fennmaradó részt a Good Energies és a Marubeni Corporation dobja össze a projektet megvalósító Trans-Elect számára.


Forrás: Google

 

A nap amerikai rácsodálkozása egy eldugott kis kelet-európai országra:

 

  • Terjedelmes cikkben ecseteli a magyar alapítású, de világraszóló sikereket elérő LogMeIn történetét a New York Times. A sztorit persze nem meglepő módon az amerikai vezérigazgató szemszögéből tálalja, Anka Márton, aki a társaság honlapja szerint a LogMeIn alapítója, egyetlen említést kap a cikkben (Anka egyébként a 16-ik helyen debütálta legutóbbi Top 100-as listán). A távoli elérést biztosító megoldásokat fejlesztő társaság főhadiszállása egyébként Boston mellett van, de a fejlesztési központ továbbra is Magyarországon található, és itt készítették többek között a folyamatosan az eladási toplistán szereplő iPhone és iPad alkalmazásukat is.

 

komment
süti beállítások módosítása