Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Majdnem úgy volt, hogy az Apple beszáll a Facebookba

2010. október 25. 11:15 - Dr. Justice

Amíg mi a világnak ezen a felén az igazak álmát aludtuk, a másik felén felröppent, majd villámgyorsan az örök bulvármezőkre távozott a pletyka: az Apple tulajdonrészt vásárol a Facebookban. A Mashable informátora sajnos akármilyen jól hangzó értesüléseket szellőztetett is meg a blog előtt, a Facebookkal folytatott rövid eszmecsere során gyorsan kiderült, kulcsfontosságú tényekkel nincs tisztában. Pedig tényleg nagy durranás lett volna, illetve akár még lehet is, bár egyelőre a jelek nem efelé mutatnak.

A híresztelés szerint az Apple a már egyébként is tulajdonos Digital Sky Technologies nevű orosz holdinggal karöltve fektetett volna a Facebookba, ami a FB „mély integrációját” hozta volna az Apple szolgáltatásiba és termékeibe. Persze a Mashable munkatársait sem ejtették fejre, rögtön az első megjelenéskor leszögezték, hogy a sztori gyenge lábakon áll, és az informátorral még soha nem dolgoztak. Bár azt is hozzátették, hogy három különálló forrásból hallottak utalásokat egy készülődő új tőkeemelési körről.

Aztán kiderült, hogy az emlegetett „E” jelű kör nem a jövő, hanem a múlt (a feltörekvő fiatal vállalatok esetében az egymást követő - általában egyre nagyobb - tőkegyűjtési köröket az abc betűivel jelölik), a Digital Sky Technologies már tavaly tavasszal az E sorozatban kapott helyet. Ha az informátor hiteles lenne, ezt biztosan tudta volna, a hír tehát kacsának bizonyult, mielőtt nálunk a kakas akár csak megköszörülte volna a torkát (tech, pénzügy és baromfiudvar egy sztoriban).

A pletykát leginkább az fűthette, hogy Steve Jobs és Mark Zuckerberg személyesen találkozott nemrégiben, miután Jobs egyenesen saját, Palo Alto-i házába invitálta Zuckerberget, és egy vacsora mellett beszélték meg a Facebook és az Apple közösségi zeneszolgáltatása, a Ping közötti lehetséges együttműködést. És a spekulációk szerint sok minden mást is, főként hogy Jobs az Apple gyorsjelentése után egyértelműen kijelentette: „szárazon tartják a puskaport” az akvizíciókhoz.

Persze az Apple - és így más hasonló jelölt - tulajdonosként történő megjelenése ellen is van egy-két súlyos érv, például az, hogy a Facebooknak nem kell pénz, már egy ideje cash-flow pozitív a cég, és a bevételei elképesztő mértékben növekednek (bár ugyanez az érv lehet, hogy a Twitternél nem jelent majd visszatartó erőt), másfelől pedig van már egy igen fajsúlyos befektető, a Microsoft, aki nagyon is komolyan gondolja az integrációt, amit jól mutat a Bing és a Facebook közötti szoros együttműködés is (Bing és Ping - Zuckerberg azért elég hülyén érezheti magát).

Steve Jobs ráadásul hiába kész akvizícióra, ilyen hebehurgya módon nem szokta az Apple pénzét szórni. A Facebook továbbra is inkább csak hatalmas ígéret, még ha egyre konkrétabbnak is tűnik. Ha pedig a Facebook funkcióinak integrációjáról vagy éppen a nagy rivális Google megszorongatásáról van szó, ezeket a Facebook elvileg anélkül is megteheti, hogy az Apple tulajdonrészt vásárolna benne, bár az egyébként felhőtlen kapcsolatot kicsit beárnyékolta, hogy a Pinget eredetileg a Facebookra építette volna az Apple, de nem sikerült megegyezni a feltételekben, a Facebook Connect beépítését pedig a Facebook megakadályozta.

Feltehetően emiatt volt szükség egy baráti hangvételű vacsorára.

3 komment
süti beállítások módosítása