Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Új rekordra hajt a Groupon, tavasszal irány a tőzsde

2011. január 14. 13:55 - Dr. Justice

Amire a DotKom egyszer ráharapott, nem ereszti többé: megint a Grouponról van szó. Nem is akárhogy, a New York Times legfrissebb értesülései szerint ugyanis már idén tavasszal, azaz alig pár hónapon belül tőzsdére lépne a cég, mégpedig 15-20 milliárd dolláros árazás mellett. Az nem akármilyen ugrás, hiszen az összeg két-háromszorosa a Google decemberben elutasított felvásárlási ajánlatának.

A Groupon vezetői állítólag igen sűrű megbeszéléseket folytatnak befektetési bankárokkal, akik között nagyon valószínű, hogy ott vannak a legutóbbi, 950 millió dolláros tőkeemeléssel is összefüggésbe hozott, és így a kibocsátás levezénylésére is jó eséllyel pályázó Morgan Stanley emberei is. Ahogy korábban is írtam, az ismert Wall Street-i cégek bevonása és a pénzügyi igazgató kinevezése egyaránt a közelgő tőzsdei kibocsátásra utalt, de hogy ez ilyen gyorsan bekövetkezhet, arra senki nem számított.

(Bevallom, hogy picit meg vagyok zavarodva, a New York Times következetesen úgy kezeli, hogy a Morgan Stanley a T. Rowe Price-szal és a Fidelityvel karöltve részt vett a tőkeemelésben, sok más forrás - köztük a Groupon hivatalos közleménye - viszont nem említi őket. Az elég valószínű, hogy legalábbis indirekt módon közük van a tőkebevonáshoz, ha esetleg valaki ennél többet olvasott, ne habozzon jelezni a kommentek között.)

Egyébként a hír, vagy legalábbis pletyka a Google 6 milliárd dolláros ajánlatának elutasítása körüli találgatásokat is alaposan helyre tenné. Ha tényleg 15-20 milliárd dolláros árazás mellett tudna piacra lépni a társaság, akkor az azt is jelenti, hogy a Google egyszerűen keveset, nagyon keveset ajánlott a cégért, Andrew Mason és csapata pedig helyesen mérte fel sztoriban lévő vitamin mennyiségét. Ettől persze még tarthatják hosszú távú missziójuknak a cég fejlesztését is, a tőzsdei kibocsátás mellett megőrizhetik az irányítást a vállalat stratégiája felett, jobban, mintha beolvadtak volna a Google szervezetébe.

Olvasnivaló a DotKomon:
A Groupon felvásárlási-sztorija epizódonként

A stratégiának viszont része az is, hogy kihasználják az internetes sztárvállalatok körüli óriási felhajtást, és elsőként lépjenek tőzsdére az új „nagy generáció” tagjai közül. Méghozzá minél előbb, mert a hype-ot nem lehet a végtelenségig fokozni. 2010-ben ráadásul jóformán az összes várt nagy tőzsdei kibocsátás elmaradt az internetes szektorban, és a legmenőbb cégek közül több, például a Facebook vagy a Zynga, amíg nem muszáj, addig nem akar nyilvánossá válni.

Részben ennek tudható be szerintem a korábbinál ambiciózusabb árazás is, hiszen iyen körülmények között a Groupon részvényeit úgy fogja elkapkodni az éhes tömeg, hogy öröm lesz nézni. Valami ilyesmire pályázik egyébként a Facebook versenytársa, a LinkedIn is, de úgy tűnik, a Groupon előrébb tart a folyamatban. Valami az súgja, hogy a világ leggyorsabban növő vállalata a történelmi rekordnak számító tőkeemelés után rekordokat döntögető tőzsdei kibocsátást vezényel majd le.

Egyelőre itt tartunk, de a sztori még biztos nem ért véget, ne kapcsoljanak el!

7 komment
süti beállítások módosítása