Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Mélybe rántja-e az Apple-t Steve Jobs betegsége?

2011. január 18. 07:30 - Dr. Justice

Steve Jobs ismét betegszabadságra kényszerül, és határozatlan időre átengedi az Apple kormányrúdját jobb kezének, Tim Cook operatív igazgatónak, bár a stratégiai jelentőségű döntésekben továbbra is résztvesz - derült ki egy tegnap kiszivárgott belső emailből. Az amerikai tőzsdék hétfőn zárva tartottak ugyan, de az európai kereskedés révén azért van benyomásunk a befektetői reakciókról is: az Apple részvényei közel 7 százalékot zuhantak a rossz hírre, alaposan megtörve az elmúlt hetek-hónapok látványos menetelését.

Egyelőre nem tudni, mekkora a baj. Egyes vélekedések szerint az Apple és a News Corp. azért halasztotta el a kifejezetten az iPadre gyártott online magazin bemutatóját, mert Steve Jobs nem tudott volna résztvenni rajta, és ugyanezért nem jelent meg az Apple és a Verizon múlt heti közös bejelentésén sem. Ezek persze mind spekulációk, és ugyanilyen könnyedséggel lehetne eltérő indokokra alapuló sztorikat is összeállítani. A betegség híre mindenesetre alaposan megrángathatja az Apple árfolyamát, de középtávon kisebb a jelentősége a tőzsde számára.

Nem Steve Jobs termeli a profitot, hanem az Apple

Az Apple már csak ilyen cég, Jobs egészségi állapota a 2004-ben diagnosztizált és azonnal meg is műtött hasnyálmirigy-rákja óta foglalkoztatja a közvéleményt és a befektetőket. Jobs több lehetőséget is adott persze a szomorú spekulációkra, a Wikipedia szerint 2008 augusztusában még egy félig kész nekrológ is megjelent róla a Bloombergen, természetesen nem szándékosan. A szaki 2009 első félévét is rejtélyes betegszabadságon töltötte, később derült csak ki, hogy időközben májátültetésen esett át. A mostani találgatások tehát sajnos nem megalapozatlanok, de ennél jobban nem akarok belemenni orvosi kérdésekbe.

Sokkal fontosabb, hogy Steve Jobs elvitathatatlan érdemei ellenére a cég működése rövid távon egyáltalán nem függ annyira a személyétől, mint ahogy a reakciókból sejtenénk. A bejelentés időzítése sem lehet véletlen: az előttünk álló félév nagy dobásai többé-kevésbé sínen lehetnek, az iPad 2 feltehetően szinte kész van, az iPhone 5 pedig a nyári bejelentésre biztosan elkészül Steve Jobs nélkül is (pláne, ha a lényeges döntésekben valóban szerepet vállal). A társaság ráadásul épp holnap teszi közzé a 2010 negyedik negyedévéről szóló, várhatóan remek számokat tartalmazó gyorsjelentését is.

Fundamentális szempontból tehát még nincs óriási jelentősége Steve Jobs távolmaradásának, a cég lendülete megmaradhat az előttünk álló hónapokban is, illetve ha megtörik, az nem Jobs egészségi állapota miatt lesz. Más lehet persze a helyzet, ha egy félévnél lényegesen hosszabb időről lenne szó, de néhány hónapig a 13 éve az Apple-nél dolgozó Tim Cook biztosan irányban tudja tartani a hajót - a hosszú távú utódlásról pedig korai beszélni. (Egyébként az ő életét is ugyanúgy árgus szemekkel figyelik a befektetők, szeptemberben elég volt egy félmondatos pletyka Cook távozásáról, hogy az árfolyam 5 százalékot zuhanjon egy pillanat alatt).

Láttunk már hasonló esetet

A helyzet felméréséhez bizonyos támpontot jelenthet, hogy mi történt a legutóbbi hasonló bejelentés környékén. 2008 decemberében tájékoztatta az Apple a közvéleményt, hogy a 2009 januári Macworld nyitóbeszédét a hagyományoktól eltérően nem Steve Jobs tartja majd, ami különösen furcsa volt, hiszen köztudottan ez volt az utolsó hivatalos Apple-részvétellel megrendezett ilyen show. Az árfolyam 4,6 százalékos eséssel nyitott aznap, és utána is folytatta az útját lefelé, a találgatások Jobs betegségéről pedig felerősödtek.

Január 5-én a társaság közleményt adott ki, miszerint Steve Jobs hormonális zavaroktól szenved. Az éppen magára talált árfolyam ismét lejtmenetbe kapcsolt, amit csak erősített, hogy január 14-én kiszivárgott, hogy Jobs féléves betegszabadságra megy. Két hét alatt az árfolyam 18,5 százalékkal, többéves mélypontra esett, viszont a kedvező gyorsjelentésre azonnal visszapattant - ezzel látványos trendfordulós alakzat jött létre -, és február közepére szinte nyílegyenesen 100 dollár fölé emelkedett.

Tanulság: a Steve Jobs egészségével kapcsolatos pletykák és hírek átmenetileg ugyan hagytak érezhető nyomot az árfolyamon, de ne feledjük, hogy ekkoriban épp súlyos és általános pánik uralkodott a tőzsdéken, így könnyen lehet, hogy a Jobsot érintő hírek nélkül is hasonló lett volna a kép. A vállalat jó eredményeinek köszönhetően ugyanakkor a legelsők között tudott kikászálódni a válsághangulatból (az említett mélypont volt a völgy legalja), és nem sokkal később megkezdte brutális menetelését a mostani csúcsok felé. Eközben Jobson épp májátültetést hajtottak végre.


Így reagált Jobs betegségére az árfolyam 2008-2009-ben.
Meg a válságra és ezer másik tényezőre együttvéve.

Érzelmi hullámvasút indul

Érdekes párhuzam a 2008-2009-es eseményekkel, hogy a betegségről szóló hivatalos híradást most is megelőzte a távolmaradás egy fontos eseménytől, de azt azért érdemes kiemelni, hogy ezúttal senki nem gyanította, hogy Jobs betegsége lehet a háttérben, csak utólag okos mindenki. Persze a részvénypiaci környezet is egészen más, mint két évvel ezelőtt, és ezúttal a gyorsjelentés időpontja szinte egybeesik a rossz hír bejelentésével (talán épp a 2009-es példából okulva időzítették így, ki tudja).

A Xetrán az Apple részvényei közel 7 százalékos eséssel fejezték be hétfőn a kereskedést, és ugyan az árfolyam nap közben járt kicsit mélyebben is, a végére a 244 euró alatt húzódó kettős támaszszint (az 50 napos mozgóátlag és a korábbi csúcs szintje) fölött zárt. Ez nem jelenti persze, hogy ne eshetne tovább, mint a kő az előttünk álló napokban, de a nap végi felhúzás arra utal, hogy ezen a tájékon már a vevők kerültek túlsúlyba - lehet, hogy csak nagyon átmenetileg. Fontos kiemelni, hogy ez csak másodlagos piaca az Apple részvényeknek (ez a korábbi forgalmon is látszik), a számottevő kereskedés Amerikában zajlik.


Az Apple árfolyama a frankfurti Xetrán, euróban természetesen

Az amerikai befektetők reakciója kedden feltehetőleg egy jókora résben fog testet ölteni, ami természetesen az Apple súlya miatt az egész Nasdaqot magával rántja, legalábbis az indexeket. Szaggatott vonallal jelöltem, hogy a Xetrán látott -6,6 százalékos elmozdulással hol zárt volna hétfőn a papír, nem mintha ez bármit jelentene. Mindenesetre ezen a grafikonon is feltűnik a közelben az 50-napos mozgóátlag és a korábbi zárócsúcs szintje, mint első támaszok. Ha ezek elesnek, akkor valamivel 300 dollár felett lehet a következő megálló, az már azért vaskosabb, közel 14 százalékos zakó lenne.

Olvasnivaló a DotKomon:
Egymaga is bedönthetné a tőzsdét az Apple

Utóbbi forgatókönyv mellett szólhat, hogy a már említett 2009 eleji fordulat óta az árfolyam emelkedését csak átmeneti oldalazások szakították meg, így talán megérett az idő egy érezhető mértékű korrekcióra is a nagy száguldás után. Persze az is lehet, hogy az azonnali pánik lehetőségétől megfosztott befektetők kicsit átgondolják addigra a dolgokat, és a holnapi gyorsjelentés is hamar felvidíthatja őket, elejét véve a további vérengzésnek. A mostani Apple-mániában persze sokkal nehezebb lesz váratlan jó híreket szolgáltatni, mint 2009 elején.

Az szinte biztos, hogy az elkövetkező napokban az Apple-re a szokványostól eltérő erők hatnak, a szokványostól eltérő kockázatokkal. Középtávon viszont Steve Jobs betegsége valószínűleg kisebb hatást gyakorol a vállalat teljesítményére, főként ha a mester belátható időn belül visszatér a csapatba. Ha tehát valaki szilárdan hisz az Apple-ben, és abban, hogy ennél lényegesen magasabb árfolyam dukál neki, akkor a visszaesés akár beszállási lehetőséget is nyújthat, persze csak ha türelmesen megvárjuk az első heves reakciók elcsitultát.

Steve Jobsnak pedig kívánjunk mielőbbi felépülést.


Az Apple az amerikai tőzsdén: ha elszabadulnak az indulatok, 300 dollárig sima lehet az út lefelé

Remélhetőleg mondanom sem kell, hogy ez az egész eszmefuttatás semmiféle ajánlást vagy javaslatot nem jelent semmire, legfeljebb arra, hogy olvasd a DotKomot máskor is.

6 komment
süti beállítások módosítása