Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Elszáll az Apple profitja az elemzők szerint

2010. július 30. 09:35 - Dr. Justice

Egy másik sztori miatt turkáltam az Apple-lel kapcsolatos elemzői várakozásokban, de azt hiszem, önmagában megér egy posztot, hogy milyen szinten rendezte át az elemzők elképzeléseit idén Steve Jobs.

z ábrán a cég 2010-es, 2011-es és 2012-es pénzügyi éveinek egy részvényre jutó nyereségére (EPS) vonatkozó előrejelzések átlaga, illetve annak időbeli alakulása látható (az Apple pénzügyi éve szeptember 30-án zárul, de ez most nem lényeges). Azaz például a sárga vonal azt jelzi, hogy a 2010-es év végére vonatkozó várakozásaikat hogyan módosították az idő előrehaladtával, az újabb és újabb hírek ismeretében az elemzők.

A nagyságrend most nem fontos, annál inkább a hatalmas nagy ugrások 2010-ben: az év elején egyértelműen az iPad bejelentése miatt kellett drámaian átrendezni a modelleket, az elemzők átlagosan 50 százalékkal (!) emelték meg profitvárakozásukat a forradalmi (vagy legalábbis egyértelműen annak tartott) termék láttán.

Május magasságában már sokkal inkább az új iPhone 4 okozhatott felfordulást, és jelentős emelkedést az előrejelzésekben. Igaz, ekkor még nagyjából két hónappal voltunk a hivatalos bemutató előtt, de már javában folyt a Gizmodo iPhone Saga néven elhíresült kiszivárogtatási/ipari kémkedési botrány, amelyből a világ szinte pontosan tudhatta már, mire képes az új iPhone.

Nem beszélve arról, hogy ekkor már az iPad legoptimistább várakozásokat is felülmúló kezdeti lendülete is ismert volt, a legújabb eladási adatok pedig úgy tűnik, további felfelé korrekciókat eredményeztek az eredményvárakozásokban az elmúlt egy-két hétben.


(Forrás: Datastream)
 

komment
süti beállítások módosítása