Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Lecsap az emailekre is a Facebook

2010. november 15. 15:10 - Dr. Justice

Rendesen felpörögtek az események a Facebook háza táján, alig néhány héten belül a harmadik komoly bejelentésre készül Mark Zuckerberg, a portál alapítója és vezére. A témát ezúttal is csak találgatni lehet, bár a techvilág nagyobb része biztosra veszi, hogy a Facebook saját email-szolgáltatását indítja el ma este, még ha a cég eddig ezt tagadja is. Ha így van, abból újabb nagy durranás lehet, de a részletek természetesen messze nem világosak, és azt se feledjük el, hogy az elmúlt két bejelentéskor sem pont az történt, amire sokan számítottak.

A webmailes témára szokás szerint a meghívó grafikája utal - a Facebook „Inbox” ikonja és légipostára utaló szegélyek  -, és tökéletesen egybevág a TechCrunch februári értesüléseivel, miszerint a Facebook - Project Titan munkanév alatt - teljesen átalakítja a belső üzenetküldő szolgáltatását, és egy teljes értékű emailplatformot alakít ki helyette. Ebbe az is beletartozik, hogy a felhasználók a fiókjukat POP és IMAP eléréssel is kezelhetik, azaz nemcsak a Facebook felületére bejelentkezve, hanem levelezőklienseken keresztül, vagy akár másik fiókjukba csatornázva is.

Minden, ami internet

Az időzítés is passzol a forgatókönyvbe, hiszen még az októberi bejelentések kapcsán a cég elmondta, hogy hónapok óta kettőzött erővel dolgoznak fejlesztések egész sorozatán, amit fokozatosan tárnak a nagyvilág elé. A mai lesz a harmadik ebben a sorban, és nem kevésbé jelentős, mint a megelőző kettő, hiszen a Facebook megint újabb frontot nyit a versenytársakkal, azok közül is nem meglepő módon főként a Google-lel szemben. Nem véletlenül emlegetik a „Gmail-gyilkosként” a még be sem mutatott platformot, és nem véletlenül vetett több szikrát is az elmúlt egy-két hétben a két cég közötti feszültség.

Ezt olvasd el a DotKomon:
Tovább menetel a világuralom felé a Facebook
Így monopolizálja az internetet a Facebook

A Facebook a Google egyik legfontosabb pillérét támadja, amelyre ráadásul minden igyekezetével igyekszik valamilyen „közösségi réteget” felhúzni, mint például az elhalt Wave és a kínos fiaskónak bizonyult Buzz volt. Ha Facebook 500 millió aktív felhasználójának csak kis része állítja át levelezését a @facebook.com vagy @fb.com végű címre (nem lehet még tudni, mi lesz a domain), akkor is rögtön a legnagyobb webmail játékosok között találja magát.

Google vs. Facebook
A Google a szabályzata módosításával lényegében kitiltotta a Facebookot a felhasználói adatok „átszippantására” szolgáló felületéről, a Facebook cserébe közvetlen linket ajánlott a felhasználóknak, ahol le tudják tölteni a gmailes kontaktlistájukat. Erre a Google az adatletöltésre szolgáló felületén elhelyezett egy kérdést, hogy biztos ezt akarja-e a felhasználó, a két válasz lényege pedig „Igen, folytatom” vagy „Felháborít, amit a Facebook csinál, fel akarom jelenteni”.

Rácsapott a Facebook kezére a Google

Fel is merül az obligát kérdés: ha az ismerőseimmel a FB-on tartom a kapcsolatot ezerféle módon, az emaileimet miért ne a Facebookon kezeljem. Létezik persze jó néhány ellenvetés, de egyik sem olyan súlyos, hogy megkérdőjelezze a Facebook-email létjogosultságát. Persze igazán nagy pénz nem lesz ebben a Facebook léptékeivel nézve, de tökéletesen szolgálja a cég célját: mindenben ott lenni, ami az interneten zajlik. A kommunikáció jelentős része pedig mindenféle innováció ellenére még mindig emailen zajlik.

Komolytalan-e, ha pontosan azonosítható a feladó?

Egy facebookos emailcím nem lenne elég komoly ahhoz, hogy valaki erről intézze mindenféle levelezését a CNN kolumnistája szerint, ahogy például a cuncimokus123@freemail.hu-ról is meglehetősen kínos állásajánlatra jelentkezni. A spekulációk szerint egyébként minden felhasználó az általa beállított (és meg nem változtatható) felhasználónevét kapná meg a @ elé az emailcímben. Ha valaki tréfás módon nem a nevéből deriválta a felhasználónevét, gondban lehet, de a többségnek ez nem lesz baj.

A Facebookot sokan kizárólag időrabló csacskaságnak tartják, különösen munkahelyi környezetben, amiben sok mély igazság és ugyanannyi ostoba sztereotípia keveredik (már előre zsibbadok a kommentek között borítékolhatóan kibontakozó parttalan szájkaratétól, ha van rá valami mód, próbáljunk meg a témára koncentrálni). Akárhogy is, sok cégnél el sem lehet érni a Facebook felületét, ami korlátozhatja az email-szolgáltatás befogadását, persze még mindig ott van a POP3/IMAP lehetősége, ami ezt megoldhatja.

Pedig paradox módon a Facebook-email sokkal jobban passzolhat mindenféle hivatalos levelezéshez, mint bármely ingyenes webmail-szolgáltatás, hiszen valós személyiséggel, létező profillal állnak mögötte a felhasználók. Persze lehet kamu Facebook-regisztrációt készíteni, de sokkal melósabb, mint regisztrálni egy új @gmail.com címet. Ugyanennél az oknál fogva persze mindig mindenkinek lesz egy másik webmail-fiókja is, amivel a kedvenc pornószájtjára regisztrál, vagy nyereményjátékokhoz adja meg.

Okos szűrők a fontos és kéretlen leveleknek

A személyes profil még egy nagyon fontos lehetőséget tartogat: a levelek szűrését. A Gmailben kísérleti funkcióként elérhető a legfontosabb levelek kiemelése, amit a Facebook a kapcsolati hálónkra alapozva játszi könnyedséggel tud sokkal jobb minőségben előállítani. Ugyanez igaz lehet a spamszűrésre is, bár ne feledjük, hogy a Google számára is évekre volt szükség, hogy megnyugtatóan jól működő szűrést vezessen be a Gmailben. A Facebookon ráadásul sokkal virulensebb tud lenni egy-egy ártalmas levél, ha átcsúszik a védműveken, hiszen a felhasználók közvetlen ismerőseiktől kapják a csúnya linkeket, amire így gyanútlanul kattintanak.

Ráadásul ami a felhasználó számára spamnek tűnik, az a Facebooknak nem feltétlenül káros, hiszen a vállalat értékét éppen az a képessége adja, hogy a szociális háló ismeretében brutálisan hatékony ajánlatokkal támadhat. A Google legnagyobb kínját éppen az adja, hogy a felhasználóknak a kezdet kezdetén megígérte, hogy a levelezésből és keresési előzményekből felépíthető profiljukat távol tartják a hirdetésektől. A Facebook nem ígért soha ilyesmit, sőt, ha van valami, ami igazán aggasztó lehet a levelezésünk áttelepítésben, az a FB hozzáállása az adatvédelem és privacy terén.

A Hotmailre is figyelni kell

Mindenki a Google-ről beszél, de ne felejtsük el, hogy a Microsoft Hotmailje (364 millió user) és a Yahoo Mail (303 millió) is megelőzi a 170 millió felhasználót kiszolgáló Gmailt. A legérdekesebb a Hotmailhez fűződő viszony lesz, hiszen más frontokon a Facebook egyre szorosabbra fűzi az együttműködését a Microsofttal, sőt, egyes vélekedések szerint a Facebook Mail (most nevezzük így) támogatja majd az Office Live web appok integrációját. Talán az egész szolgáltatás mögött a Microsoft lesz valahogyan? Merész, de valamilyen Microsoft-kapcsolat szinte borítékolható.

Szerencsére már nem kell egyet sem aludni, legfeljebb egy rövid délutáni szundi fér bele, ha valaki megteheti, és megismerjük a részleteket. Te használnád a Facebook email-szolgáltatását?

Update: Megvolt a bejelentés, az új Facebook Messages olyan is, meg nem is, mint vártuk. Bővebben itt.
 

31 komment
süti beállítások módosítása