Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

iPad2: Az Apple megint lekörözte a konkurenciát

2011. március 02. 20:53 - Dr. Justice

Végre megtörtént, amire az Apple rajongók és még sokan mások vártak: Steve Jobs bemutatta az iPad 2-t. A technikai specifikációkon nem szeretnék elidőzni, sokan megteszik ezt helyettem, röviden elég annyi, hogy nemcsak a készülék külsején változtattak a mérnökök. Erősebb, sokrétűbb hardver került a házba, ami egyébként „egyharmadával” vékonyabb az előző verziónál, és 8,8 milliméteres vastagságával messze a legkarcsúbb a manapság ismert táblagépek között.


Forrás: Apple.com

Számomra sokkal érdekesebbek az üzleti vonatkozások. A versenytársaktól való megkülönböztetés minden téren kulcseleme volt a prezentációnak, Steve Jobs a felvezetésben egészségeset rúgott az értékesítési adatokat finoman kozmetikázni akaró Samsungba, és a kifejezetten táblagépekre fejlesztett Android Honeycombba (a rendszerre 100 alkalmazás érhető el, szemben az iPadre optimalizált 65 ezerrel), illetve az azt használó konkurenciába is. Érthető, a versenytársak látszólag sokkal közelebb járnak, mint az iPhone idején.

Jobb termék ugyanannyi pénzért

De még mindig nem elég közel. Amellett, hogy az iPad 2 az első verziónál is magasabbra emeli a lécet technológiai szempontból, villámgyorsan a boltok polcaira kerül: az Egyesült Államokban március 11-től (!), világszerte pedig március 25-től lehet majd kapni. Addigra a legtöbb konkurens gyártó még az első termékét sem tudja piacra dobni, nemhogy lépést tartani az új kihívással. (Apró finomság, hogy fehér és fekete, valamint az AT&T és a Verizon hálózatát használó változat is azonnal elérhető lesz)

Az új iPadek ráadásul ugyanannyiba fognak kerülni, mint az előző széria termékei (ugyanúgy háromféle belső memória, illetve opcionális 3G kapcsolatot kínál a sorozat), az Apple tehát továbbra is őrzi masszív árazási előnyét a piacon (ami a szérianagyságok növekedésével és a gyártókapacitások lekötésével növekvő profitmarginokat eredményezhet idén). A versenytársak eddig nem tudtak technológiailag összemérhető készüléket olcsóbban előállítani, a szakadék pedig tovább nőhet.

Ha a mai bejelentés tükrében ránézünk a tablet-piacra, nem is látszik nagy különbség az iPhone-sztorihoz képest, csak az aktív kommunikáció és a félkész prototípusok tömege a CES-en és az MWC-n (néhány kész termék mellett) miatt tűnt úgy az év elején, hogy a konkurensek közvetlenül az Apple sarkában loholnak. Valójában néhány ígéretesebb, de jókora késésben lévő példát leszámítva majdnem olyan messze járnak, mint 2008 elején az okostelefonok terén, kis túlzással persze. A meccs még nem lefutott, de Steve Jobs alábbi állításával azért nehéz lenne vitatkozni.

 

 

KEDVES OLVASÓ!

KÉRLEK, HOGY ÚGY OLVASD EZT A POSZTOT, HOGY AZ ALÁBBI RÉSZLETEKRE ODAFIGYELSZ:

A POSZT NEM ARRÓL SZÓL, HOGY AZ IPAD2 JOBB TERMÉK-E VAGY SEM, MINT A XOOM VAGY A GALAXY TAB. A POSZT NEM ARRÓL SZÓL, HOGY AZ APPLE MINDEN TERMÉKE MINDEN PILLANATBAN JOBB MINDEN MÁS TERMÉKNÉL. A POSZT NEM AZ IPAD2 HARDVERES KÉPESSÉGEIRŐL SZÓL. A POSZT AZ APPLE TABLETPIACI DOMINANCIÁJÁRÓL SZÓL, AMIT AZ IPAD 2 SEGÍTSÉGÉVEL 2011-BEN IS FENNTART.

Olvasd el ezt a kommentemet is meg ezt is, ha borzasztóan felháborítónak tartod, amit írtam a posztban.

72 komment
süti beállítások módosítása