Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Ezért venné meg a Nokiát a Microsoft

2013. június 20. 14:03 - Dr. Justice

A Microsoft és Nokia együttműködésének elején 2011-ben azt írtam, hogy ez volt a Microsoft legolcsóbb akvizíciója, hiszen nem kellett ténylegesen megvennie a Nokiát, „csupán” jókora nagyságú marketing és egyéb támogatás mellett szinte teljesen rákényszerítethette a saját akaratát a finnekre. Azóta is tartottam a véleményemet, de a WSJ tudósítása alapján Redmontban mégsem gondolják feleslegesnek megvenni a finneket, a hírek alapján egészen közel jártak a tárgyalások az üzlet nyélbe ütéséhez, „csak” az árban nem sikerült megállapodni (de akkor miben igen?)

Óriási ilyenkor a csábítás, hogy az ember belekapaszkodjon a jól megszokott álláspontjába (amivel tőzsdén igen tekintélyes buktákat lehet összehozni), ezt elkerülendő kényszerítem magamat, hogy az ellenkezőjére koncentráljak: miért hatalmas ötlet megvenni a Nokiát?

Még jó, hogy félig kész volt ez a poszt a Huawei hír kapcsán, épp csak át kellett írni egy kicsit. Eredetileg az volt a címe, hogy "Miért akarná megvenni bárki a Nokiát?".

ballmer_1.jpg

Ezért venné meg a Microsoft a Nokiát, csak gyorsan, mély elemzés nélkül:

Profiltisztítás: A Nokia mostanra jutott el a küszöbére annak, hogy a szerteágazó ténykedését leszűkítse egy-két jól körülhatárolható termék és szolgáltatás köré, levagdosva a felesleges dolgokat. Van még mit egyszerűsíteni, de a mai Nokia nem a két-három évvel ezelőtti Nokia, már csak az üzletágak struktúrája alapján sem. Ha sikerülne megszabadulni a Nokia Siemens Networkstől is jó pénzért, az csak tovább javítana a helyzeten.

Nokia üzleti kilátások: Nincs kint a gödörből a cég, de már a kifelé vezető lejtőn kapaszkodik felfelé. A Lumiák alapvetően jók, a veszteség az elemzői várakozások szerint hajszálnyi profitba fordul már rövid távon, a drasztikus költségcsökkentés éreztetni kezdi hatását. A Nokia fontos feltörekvő piacokon rendelkezik hídfőállással, amit akár javára is fordíthat. Nem lefutott meccs, de életjeleket mutat a cég, miközben egy éve leginkább a csődöt rebesgette mindenki.

Ár: A Nokia piaci kapitalizációja még mindig kevesebb, mint fele a 2011 elején látottnak (kb 11 milliárd euró, azaz nagyjából 14,6 milliárd dollár), igaz, több, mint dupla akkora, mint egy éve. Simán kigazdálkodható a Microsoft számára.

Készpénzállomány: A Nokia kapitalizációjának 35-40 százaléka cash, azaz ha valaki most részvényenként 3 euróért megveszi a Nokiát, nagyjából 1,2 eurót csak áttesz egyik zsebéből a másikba. Ha így tekintjük az értékeltséget, akkor még olcsóbbnak tűnhet a cég, mint egyébként.

Szabadalmak: Az árat persze megemeli, hogy a Nokia hasonló fajsúlyú szabadalombirtokos, mint korábban a Motorola Mobility volt. Emlékezzünk csak, a Google az akkori piaci árnál 60 százalékkal többet fizetett a Motoroláért, mert a piac nem árazta be a pincében heverő gigászi szabadalmi portfóliót. Nem biztos, hogy a Nokiáé ilyen sokat ér a Microsoft számára, az is lehet, hogy éppen emiatt csúsztak el a tárgyalások az áron, de szempontnak nem elhanyagolható.

Microsoft stratégia: Végre a Microsoft is beismerte, hogy vége a PC-érának, vége a Windows minden vitán felüli sikerének. Az új stratégia a „készülékek és szolgáltatások”, márpedig a Microsoft az Xboxon kívül nem tudott még sikeres készüléket piacra dobni. Lehet, hogy egy már bizonyítottan jó gyártó és márkanév kell hozzá?

A konkurencia is bejelentkezett: A napokban a Huawei látszólag bejelentkezett a Nokiáért, de az is lehet, hogy félreértés volt. Az is lehet, hogy egy kútba esett kísérlet záróakkordja volt a furcsa nyilatkozat, a lényeg, hogy a Microsoft számára már nem olyan komfortos a mostani, lazább kapcsolat, ha valaki hirtelen elhappolhatja a Nokiát az orra elől.

Finanszírozási háttér: A Microsoft is tele van készpénzzel, még ha nagy része offshore helyszíneken is van. Egészen a közelmúltig egyébként soha nem látott alacsony költséggel vehettek fel az amerikai vállalatok hitelt, ami ugyan az amerikai hozamok emelkedésével véget ért, de még mindig egészen jó feltételekkel tudná finanszírozni az akvizíciót a cég.

Szóval nem akkora hülyeség?

Nem is olyan nehéz tehát leérvelni, hogy miért vegye meg a Microsoft a Nokiát, feltéve persze, hogy az áron meg tudnak egyezni a menedzsmenttel, és később a részvényesek is elfogadják. Azt is érdemes persze kiemelni, hogy ezek a tényezők javarészt olyanok, amelyek két-három éve nem álltak fent, sőt, egy éve sem lehetett volna elmondani őket a Nokiáról.

Az is kiviláglik persze, hogy lehet, hogy lecsúszott az ügyről a Microsoft, túl van a mélyponton a Nokia, és az olcsó finanszírozást is elbukta (meg az offshore készpénzre úgyis rászállt az amerikai közvélemény).  De ha nem ő, akkor ki veszi meg a Nokiát? Megveszik-e egyáltalán? A fene se tudja.

A Nokiáról egyébként épp hétfő reggel küldtünk kereskedési ötletet a KBC Equitas ügyfeleinek. Nem a pletykák miatt (felvásárlási sztorira nem szoktunk spekulálni, azzal hatalmas csapdákat állíthat magának az ember), de a fundamentumok és a technikai kép alapján is vonzónak tűnik a részvény. Meg is indult felfelé, úgyhogy most együtt örülünk.

Meg persze figyelünk, hogy tényleg jól sül-e a dolog, mert ilyen akvizíciós sztorikból csúnya csapkodások is kijöhetnek. Ezért is lényeges, hogy egyébként a fundamentumok frontján sem fest rosszul a cég. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle.

4 komment
Címkék: microsoft nokia
süti beállítások módosítása