Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel

Az Android olyan, mint bepisilni, hogy ne fázzunk

2010. október 01. 16:15 - Dr. Justice

  • Igen borúsak a chipgyártók kilátásai, a termékeik iránti kereslet visszaesésére számít az iSuppli, a technológiai szektort elemző cég szerint idén összesen 302 milliárdra rúg majd az iparág bevétele, ami ugyan érezhetően magasabb a tavalyi 228 milliárd dollárnál, de a negyedik negyedévben nemhogy nem nő, hanem 0,3 százalékkal csökken majd a gyártók bevétele. Az indoklás szerint a lassulás hátterében a második félévben visszaeső fogyasztói kereslet és az ellátási láncban felhalmozott készletek állnak. Korábban egyébként vezető chipgyártók is lassulásra figyelmeztettek a lanyha kereslet miatt. Az előrejelzésre a szektort leképező Philadelphia Semiconductor Index 0,7 százalékot esett a tegnapi kereskedésben, de ma a meghatározó vállalatok mind enyhe emelkedéssel nyitottak.
  • Kiterjesztette a fizetős alkalmazásai elérhetőségét a Google, ezentúl az eddigi kilenc ország helyett 29-ből fogadják el a fejlesztőktől a pénzért kínált alkalmazásokat, és a közeljövőben 14-ről 32-re nő azoknak az országoknak a köre, amelyekben a felhasználók fizetős alkalmazásokat is látnak majd az Android Marketben.
  • Nagyon nem örül a piac az új HP vezérnek, az árfolyam mélyrepülésbe kezdett a teljesen ismeretlen Leo Apotheker kinevezésére. A tegnapi hírre 4 százalékot zuhant a részvény a zárás utáni kereskedésben, a mai napot meg a tegnapi záró alatt több mint 2 százalékkal kezdte, és azóta sem éppen a feltámadás jeleit mutatja. Az SAP élén csupán 7 hónapot eltöltő szakember nem gyakori szereplője a menedzserpiacnak, 20 év után hagyta ott az év elején a német céget. Habár a kezdeti reakciók elég negatívak, vannak, akik látnak rációt az új vezér, illetve a korábbi Oracle elnök, Ray Lane igazgatótanácsba történt kinevezésében, akikkel a HP a hardverek és szolgáltatások mellett a vállalati szoftverek piacán is erősítheti a pozícióját.

 

A nap aranyköpése:

 

  • „Az Androidot telepítő gyártók olyanok, mint a kisfiú, aki bepisil télen csak hogy ne fázzon.” - így kommentálta a Nokia egyébként épp távozni készülő egyik alelnöke a felvetést, hogy ahelyett, hogy a saját Symbian operációs rendszerükkel vesződnének, a Androidot kellene implementálni a készülékeikre. Anssi Vanjoki szerint a Google operációs rendszerének alkalmazása csak rövid távon lehet jó megoldás, hosszú távon több problémát okozna, mint hasznot. Ezzel egyébként némely elemző is egyetért, szerintük a túlzott Android-dominancia hosszú távon alacsonyabb profitokhoz vezethet, mert a fogyasztók nem tudnak különbséget tenni az ugyanolyan élményt kínáló gyártók között.

 

komment
süti beállítások módosítása