Dotkom

Tech szektor pénzügyi szemmel


Mennyit kaszált a Google a Motorola-sztorin?

2014. január 30. 17:23 - Dr. Justice

Kicsit utána számoltam ennek a Google-Motorola ügynek, és bár első ránézésre azt mondtam, 1-2 milliárd dollárt bukott a Google a sztorin, megváltoztattam a véleményemet. Igaz, az is csak morzsányi mínusz lett volna a cég méretéhez képest, de ha jól saccolom, a valóságban még kedvezőbb a kép.

Nehéz persze definiálni, hogy mit jelent a „megérte” ebben az ügyben, de azért azt nagyjából belőhetjük, hogy visszajött-e így vagy úgy a Google számára a Motorola Mobilityért kifizetett 12,4 milliárd dollár. Persze a dolog tele van feltételezésekkel, de ezeket reális keretek között tartva az eredmény arról árulkodik, hogy nagyon is jó bizniszt csinált a Google. Ahogy szokott.

goog_mot.jpg

Tovább
komment
Címkék: google motorola

Mi a célja a Google-nek a Motorolával?

2013. augusztus 04. 22:07 - Dr. Justice

A Motorola továbbra is a Google stratégiájának leghomályosabb pontja, a homályt pedig csak tovább mélyíti a héten bemutatott Moto X. Akármi is volt a szándék ezzel a furcsa termékkel, csak azt sikerült még egyértelműbbé tenni, hogy az okostelefon tömegtermék, prémiumgyártóként már nem is lehet odaférkőzni a tűzhöz.

MotoX-4.jpg
Forrás: AllThingsD

Tovább
6 komment
Címkék: google motorola

A Motorola nem lesz a Google zászlóshajója

2012. november 04. 09:39 - Dr. Justice

Pénteken a Google Android üzletfejlesztésért felelős igazgatója, John Lagerling a New York Timesnak kerek perec kijelentette, amit már a Motorola akvizíciója után is pedzegettem: a Google-nek esze ágában sincs beolvasztani a Motorolát, és egy kézbe vonni az androidos hardver és szoftverfejlesztést. Az egész felvásárlás csak a szabadalmakról szólt, a Google nem lesz telefongyártó. Hamarosan lehet, hogy már a Motorola sem.

Motorola-purchased-by-Google1.jpeg

Tovább
49 komment

Bezárhatja a Motorolát a Google

2011. augusztus 16. 12:30 - Dr. Justice

Ha drámai felütésre vágynék, azzal kezdeném, hogy az örök túlélő Nokia év eleji kapitulációja után most a mobilipar talán még patinásabb szereplőjét takarítják le a térképről. Hová lesz a világ, a Motorola gyártotta az első kézben hordozható mobiltelefont a hetvenes években, és lám, kevesebb mint negyven évvel később arra csúf sorsa jut, hogy bekebelezi a Google!

De nem így kezdem, mert egyfelől semmi szükség színpadias nyavalygásra, másfelől meg a Motorola az elmúlt években sikeresen küzdötte le magát a tökéletesen jelentéktelen szerepig a mobilpiacon, így a részvényesek örülhetnek, hogy sikerült legalább a cégben lévő utolsó értéket szép áron (talán áron felül is) eladni. Ha jobban belegondolunk, az sem lehetetlen, hogy a Google szimplán bezárja a Motorola-boltot örökre. Mert nem mobilgyártót, hanem egy hatalmas könyvtárnyi szabadalmat vettek.

Tovább
35 komment

Kétségbeesésében feldarabolja magát a Motorola

2010. december 01. 12:05 - Dr. Justice

  • Ingyenes iPadet ad dolgozóinak a JP Morgan is, a táblagépeket a 2011. május 1-ig tartó tesztprogramban először a bankház globális investment banking divíziójának munkatársai kapják meg, amit utána meg is tarthatnak. A gépeket munkára és személyes használatra is szánják a Bloomberg birtokába került belső levelezés alapján. A hír leginkább a BlackBerryt gyártó RIM számára kellemetlen, miután a korábban szinte kizárólag az ő terepét jelentő pénzügyi szektorban az Apple az iPhone és az iPad segítségével egyre nagyobb részesedést hasít ki. Korábban a Citigroup és a Bank of America tette elérhetővé az iPhone-t a dolgozói számára.

Olvasnivaló a DotKomon:
A bankszektorban is tarol az Apple

Tovább
komment

A mobilokon elért profit fele az Apple-t gazdagítja

2010. november 01. 16:40 - Dr. Justice

Tessék, itt a pompás válasz a fanyalgóknak, akik mostanság minden olyan blog és poszt körül feltűnnek, amiben akár csak említés is esik az Apple-ről, miért is nem lehet kihagyni a céget a tech és internetbizniszről szóló írásokból. Az Asymco chartjai magukért beszélnek, de röviden pár lényeges pont:

Tovább
komment
süti beállítások módosítása