Véget ért az Apple-hét, ahogy azt előre sejteni lehetett, egy nem túl lehengerlő gyorsjelentéssel, ráadásul a súlyosabb csalódást jelentős részben a kedden finoman elhintett profit warningnak köszönhetően úszta meg a cég. Röviden összefoglalva: olyan lett a negyedév, ahogy vártam, a kijózanító hírek után pedig egyre jobbak a kilátások a negyedik negyedévre.
Az Apple-hét korábbi bejegyzései:
- Dátumokkal trükközik az Apple
- Az iPad sem menti meg az Apple negyedévét
- Mindent felforgat a mini iPad
- Tim Cook elárulta: zsugorodtak az iPad eladások
- Alaposan megtréfált mindenkit az Apple
A bevétel hajszálnyival több, az egy részvényre jutó profit pedig hajszálnyival kevesebb, mint a várakozás. Nagy para nincs, nem is zakózott nagyot a részvény. Távolról sem volt ez egy fényes negyedév, viszont nem is annyira katasztrofális, hogy eltemessük a céget, még ha Tim Cook meglehetősen konzervatív prognózist is fogalmazott meg az előttünk álló negyedévre.
Eldöcög az iPhone, gyenge az iPad
A 26,9 millió iPhone megfelel a várakozások átlagának, bár nyilvánvalóan nem kiugró, és közelében sincs az optimista előrejelzéseknek. Legalább a negyedévről negyedévre látott csökkenés megállt, az iPhone 5 meg hozhatja az új rekordot az első teljes negyedévében.
A 14 millió darab iPad viszont még úgy is csalódást keltett, hogy Tim Cook kiállt a színpadra kedden, és közölte, hogy "vigyázat, sokkal kevesebbet adtunk el, mint hiszitek!". Az elmúlt két napban nem győzték keményen csökkenteni az iPad-prognózisokat az elemzők, de még így is lényegesen magasabb volt ennél a konszenzus.
Persze ne feledjük, hogy még így is 14 millió darab deszkáról és 7,5 milliárd dolláros árbevételről beszélünk a szegmensben.
Öröm az ürömben, hogy már nem csökkent olyan drasztikusan az átlagos ár az iPadek között, azaz nem nőtt az olcsóbb iPad 2 aránya az "új" (most már "régi") retinás iPad kárára. A gyenge értékesítési adat mellett ez persze csak sovány vigasz, de az egész összességében arra utal, hogy tényleg sokan vártak már a vásárlással inkább októberig, hátha tényleg lesz iPad mini. Lett, úgyhogy ezek a tömegek most a kasszához fognak járulni, ha jó a sejtésem.
Ha már átlagos árak, érdemes kiemelni a Mac szegmenst, ahol igen markáns nyomot hagyott a nyár elején bejelentett retina 15 colos MacBookPro. Szépen rákaptak a fogyasztók, az átlagos értékesítési ár (ASP) meg felszökött 1344 dollárra az előző negyedéves 1227 dollárról. Az eladott darabszám (4,9 millió) nagyjából a vártnak megfelelő, talán hajszálnyival alatta van, a szegmens árbevétele így éves összevetésben csupán 0,6 százalékkal nőtt. Igencsak vergődik a PC-piac, a Mac sem lehet kivétel (erről majd hétvégén bővebben).
Nőnek a költségek
Még egy érdekes fejlemény: a bevételnövekedés lassulásával pici növekedésnek indult fejlesztési és egyéb adminisztrációs költségek aránya is. Úgy tűnik, hogy nem átmeneti ingadozásról van szó, de nem is igazán óriási a növekmény.
A két tényezőnek mégis lehet jelentősége. Az Apple legendásan keveset költ relatív értelemben kutatás-fejlesztésre (azért az elmúlt egy év 156 milliárd dolláros bevételének 2,25 százaléka is brutális összeg). Ennek leginkább az az oka, hogy még a tervezőasztalon eldöntik, hogy melyik termék alkalmas a gyártásra, melyik nem, így a legköltségesebb fejlesztéseket, a piacon lévő termékek frissítését megspórolják.
Mostanában viszont mintha megszaporodtak volna kicsit a termékfrissítések, nem? Az egyszerre piacra dobott csúcstelefon, csúcstablet és még csúcsabb laptopok bizony emésztik a fejlesztési erőforrásokat.
A többi közvetett költségek emelkedésében ráadásul ott lehetnek az egyre tornyosuló logisztikai kihívások, amik az egészen horribilis mennyiségű termékkel óhatatlanul jelentkeznek (a negyedév során a négy fő termékszegmensben összesen 51 millió darab készüléket adott el a cég). Ezek a kihívások csak hatványozottan fognak jelentkezni a jövőben az értékesítési csatornák szélsőséges "teletömésével".